dr. Praznovszky Mihály szerk.: Komjáthy Jenő válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 4. Szécsény, 1984)

Himnusz

HIMNUSZ — Szécsény, 1888. aug. 8. — Átérezém a lét keservét, A földnek összes nyomorát. Ki méri meg a kínok terjedelmét? Célok ködébe vájj' ki lát? Sötétben él a törpe ember, Eszmélni nem tud, látni nem mer, Elfödi végül örök éjjel. . . De mintha más az én sorom'. Nem omlik, mint a többi, széjjel, Megtestesül, mit álmodom. Úh hála, hála Istenemnek, Hogy olyan szépet álmodám! Áldott a perc, midőn születtem, S a méh, melyben foganlatám! A föld csupán az ég salakja, Alanti tűz, mi benne forr, Nem hat az égbe durva harca, Amely virágot, álmot eltipor. Mi célja van ez óriási harcnak, Vad győzelemnek, bús kudarcnak? Hiába éltél önösen magadnak, Hiába élned másokért', Csalóka fény emelt, árnyak ragadnak, Csak álom volt a büszke cél. Enyém is az; de nem tudom mért, Az én szívem mégis vidám: Áldott a perc, midőn születtem, S a méh, melyben fogantatom! Ki fejti meg, ki látja tisztán Él et! sötét rejtelmidet? A bölcsek szózatéit a pusztán, Ha hallja is, ki érti meg? Az titok úr. Ezer sebében Vonaglik az emberiség, Mérhetlen kínja tengerében A jobbak vére semmiség. Szívem zokog; de tudja Isten,