dr. Praznovszky Mihály szerk.: Komjáthy Jenő válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 4. Szécsény, 1984)
Előszó
lángolása merőben új és merőben szokatlan volt az akkori magyar irodalomban. Költészetének három alkotóelemét Komlós Aladár foglalta össze máig ható érvényességgel. Rajongó természet az egyik, amelyet anyjától örökölt volt, s amely „az érzelmeket maximális forróságában éli át s az emberileg lehetségesnél többre, valami szívszétpattantó teljességre vágyik". Idealista világnézete a másik, amely mint utaltunk rá, transzcendes irányú. S végezetül említendő a szenici elszigeteltség amelynek elemei a magány, a társadalmi ellentétek látványa és átélése, a kitaszítottság érzete, a meg nem értés, az elviselhetetlen élethelyzet eltűrése. S ezek a csodálatos versek szinte csak az íróasztalnak teremtődtek, hisz a kortárs irodalmi lapokban csak elvétve jelentek meg azok. Igazi felfedezése csak halála után következeti be. mert első és egyetlen verseskötete A homályból már csak az 1895. január 26-án Budapesten váratlanul, s máig ismeretlen betegségben elhunyt költő temetése után kerüli az olvasók kezébe s lett egyszerre Komjáthy Jenő neve ismertté és elismertté. „Nagy ész és a szellemek szárnyain mindig magasban repkedő lény volt Ö, — élete önmagával és a világgal küzdésből állott. — ezért igen korán, életének legszebb tavaszán hagyta el e világot, de hitem szerint egekbe vágyott lelkének világában él és nevét szép költeményeinek nagy halmazával örökítette meg." — Ez a meghatóan szép és nagyon őszinte summázat pedig már apjától származik, aki mindvégig igyekezett megérteni és segíteni messzire, magasba vágyó fiát. Végezetül szóljunk röviden a kötet összeállításáról is. Az itt közölt 23 vers életművének legjavát tartalmazza. Azokat, amelyekre a magyar irodalomtörténeti feldolgozások leginkább hivatkoznak, amelyekből nyomon követhető az izgalmas költői pálya alakulása. A költemények A homályból kötet Komjáthy által összeállított sorrendjét kövelik, egy kivétellel. A Monológ című verse nem jelent meg