dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Útravaló verseimmel

De jól esik tudnom, nem a sikamló Űt az utam, mely semmiségbe vész, És felsóhaj tnom, veszhet már a kagyló, A drága gyöngy, mely élni fog, ha kész. Öh. bár gyöngy lenne mindenik dalocskám. Fényt hintve arra. kit megénekel, Nézné irigyen a tömeg, csodálván A fényt, mit költő választottja lel. Csak őt tudják, kikhez dalom beszéle. Mit tűr a kagyló, mely gyöngyöt terem Csak ők érezzék, — míg reng dalom fenve Körülöttük zokogni szellemem. S ha nem lesz már, ki vélem sírt s örüle, IIa nem lesz már többé, kit érdekel: Hogy hol e dalt ily módon elzengje. Min ment keresztül a költő kebel; Akkor is ha egy-egy jobb kebelnek Szót kölcsönözni tudna énekem, Valódi égi kéjt csak úgy lelendek. S örök ifjúság akkor jut nekem. Mert nem ha újat mond, ér szívhez a dal. Csak hogyha azt. mi benne szúnnvadoz. Életre költi, vágyainkkal áthat. Mosolyt a kedvnek, búnak könnyt ha hoz. E dőre könyvből is csak úgy lesz ének. — Vegyen hát minden, ami illeti Borágot. rózsát vagy ciprust füzérnek, Vegyen ha szíve dallal van teli. És még öröm, bú, hit. meg kétkedés lesz. Tél és tavasz, ifjúság, szerelem. Míg szent eszmékért ember harcol, érez. Mindebből osztályrész jutand nekem.