dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Egy őrült naplójából

Avagy él a lélek még túl is a síron. És miként a dőre buborék nem vész el, Ott a csillagok közt, ott vagyon hazája S földünkön csak mint a vándormadár lép fel. Akkor, hogyha végre szent hónát elérte, Hátrahagyva itten a pornak salakját, Csillagos dicsében csak mosolyogni fogja Itt e földön töltött néhány pillanatját. Akkor dőre minden küzdés a magasra, Aki ottan él, hol csillagok születnek S néz a végtelenbe, nem nagyon örűlend Hangyaboly világunk múlandó hírének. Melyet, mint virágnak illatát, szél hordja. S bojtorvány tenyészik a hősnek felette, S mig egy-egy emlékkő dacol az időnek, Már a kőnek hőse rég el van feledve. * + * EGY ÖRÜLT NAPLÓJÁBÓL részletek 1 Hová lett a tavasz rózsája. Arcom rózsái hová lettének? Azt nyár heve, ezt férfiú erő Érlelni vágyó éhe ölte meg. 2 A nyár gyümölcsözött, megfagyhatott. De az evő hová lett nyomtalan? Magát emészté fel, csatázva A kisszerű kor szűk korlátiban. Mint a malomkő hogyha búza nincs rajt Mint elvetett kard, hogyha nem vívhat bajt.