dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

A nő teremtése

A szelídebb lelkek megnyugodtak benne, A meghódolok közt első volt szép Hajna. Csak néhány törhetlen volt még Luciferrel, Amint a hűséget büszkén megtagadta. P'olyt a harc. Csupán őt vágyott megnyerhetni Jehova, s csábitá kedvese kezével, Ámde az, kinek nem volt üdve, csak e kéz Békedíjul mostan mégsem fogadá el. ..Nem, soha ne bírjam inkább szeretőmet, És bolyongjak kósza lélekként az éjben, Mint hogy bírjam őt, de ily gyáván odadjam Önbecsem érzését érette cserében. Bírok én alkotni még egy új világot, S Hajna lesz világom áldó istensége, Vagy birom tiédet, Jehova, megrázni, És ismét csak Hajna lesz kegyelmem bére." Szólott. Lucifer, s folyt a harc új erővel, Míg végtére győzött Jehova hatalma, S mint mindég, úgy itt is a vesztő lett vétkes S a győzőé lön az érdem koszorúja. Lucifer száműzve búsan elbolyongott, Átok s kárhozattál megtörött keblében, Megvető a boldog meghódoltak sorsát, Üdvét elfeledte, csak szép Hajnáját nem. És midőn az éj jött gyászos hollószárnnyal, Vissza, ellopózott a menny ajtajára, Egy tekintetért a szép Hajna szeméből, Egy pillantásért a régi boldogságba. Hajna éppen ott állt a menny ajtajában, S búsan elmerülve a vak éjbe néze; Száműzött hívének gondola sorsára, Nagyszerű buktára, forró szerelmére. Lucifer átfogta, csókot égetett rá, S ő nem tudta, álma folytatása-é ez. Vagy való? azt érzé csak rengő kebellel. Hogy bár fájt mit érzett, mégis olyan édes.