dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Gyermekimhez

És társául adta a hű állatot. Mely a gyermekhez szít olyan szívesen, S aki angyal s ember közt volt a kapocs. Állat s ember közt is ily kapocs leszen. Óh. néztétek-é már jól az állatot. Benne is érzés van, gondolat honol. Milyen esdve néz ránk, szólni vágynék tán, És nem szabadulhat varázs láncitól. Nékem e tekintet olyan szomorú. Mintha mondaná: nézd, nézd testvéredet. Bár elsőszülött vagy s nékem Istenem, Meg ne vess, Isten van szinte feletted, S mint hozzád képest szűm rejtélyes burok. Nem vagy-é előtte ily burok talán? Nézd a gyermeket, ki szinte lassudan Tárja szárnyait ki élte folyamán. Ellökvén magától a természetet, És mennyet, az angyalt és az állatot Emberré lehetni küzd, tűr, vérezik, Hogy megint csak visszaeshessek legott. Óh. mi rejtélyes, mi szent a gyermekfő, Már a férfi mindaz, ami lehetett. S kétkedő, komoly, míg a gyermekben egy Születendő világ szunnyad s ő nevet. Óh mi nagyszerű, mi szent ez a mosoly. Krisztus így szunnyadt a merülő hajón, Szent lehet az a dal, mit a természet Suttog gyermekinek ily megnyugtatón. Játsszatok hát velem, kedves gyermekim, Tán majd ez az édes nyugtató zene, Melyen a természet véletek beszél Sziveteken által elhat lelkembe. * + *