dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Alföldi utazás

Űtfelen ökörfark állt portól lépetten, Kék szamárkenyérrel, búsan elkókkadva Olyan mozdulatlan, oly némán merően, Mintha kőből volna még az is faragva. Tán még az árnyék is elhagyá itt tárgyát. Kiesebb tanyát hogy keressen magának, Tán még a szellő sem jár e pusztaságon. Martalékul esni félvén a halálnak. Összenéztünk s lelkünk a kéjtől megújult, Életet találni, egymásnak szemében, Érzők, mely szükséges e két szív egymásnak És egymáson kívül más egyébje nincsen. Hajh de mily életnesz támad most körülünk, Mintha a halottak újra ébrednének. Száz nyelvű titkos szó mellettünk, felettünk, Melyen láthatatlan szellemek beszélnek. Most fülünkbe súgnak titkos édes sejtést, Majd ismét hajunkkal játszanak pajzánan, Megcsókolják újra forró homlokunkat, S nyom nélkül repülnek — merre, hova, honnan? Felretten szavokra a szamárkenyér is, S hajlong, mintha régi bajtárst üdvözölne, Míg a népes nádas recsegő zenével Futni indul, mintha őrült táncra menne. S a szellembeszédre az ég is figyelmez, Gyors vitorlázással barna felhők jőnek. S mint felvillanó bú férfiúi arcon, Árnyaik a síkon úgy végig lebegnek. Szégyen bosszújában bömbölnek magokban, Gyors repülésben hogy túl nem szárnyalhatják A viz színén csúszó kis fecskét, az Isten E megtestesített pajzán gondolatját. Fényes ködből épült órjás oszlopzatnak Látszik az eső ott, melyre a felhő dől, S lassú méltósággal, zuhogó moraj közt Jő sötét terhével a látkör széléről.