dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Útravaló verseimmel

ÚTRAVALÓ VERSEIMMEL Sokat, sokat értem már életemben. Temérdek bút küldött reám az ég, De hála Isten! a sors éjjelében Ragyogó csillagom is volt elég. Érinte elválás, halálnak árnya. Majd újra édes emlék ringatott, S feláldozó rokon szívet talála Kietlenben a bús elhagyott. Hittem, kétkedtem, vágytam és lemondtam, Mosolygtam, sírtam, múlton és jövőn. Tündérek játsztak vélem napsugárban, Kísértetekkel jártam sírmezőn. Sokan szerettek és sokat szerettem. Bántottak is, de szűmben nem maradt Fulánk. Baráti serleggel nevettem És más ha sírt, szememből könny fakadt. Latiam lezúgni nagy napok viharját, Dicsőség, börtön ismerős velem, Ha napsugár avagy villám futa át E szívet, elzengé azt énekem. Elzengte akaratlan mint madárka, Kit nem kérdünk, ha daÇ mit éreze. Nem kérdik, az ősz búcsúzó avarja Miért halvány, piros vagy fekete. Csak azt hallgatják, hódító-e hangja, Csak azt nézik, ragyog-é a levél, Ki gondol a madárra és a fára, Ki a költőre, hogy mi sorsban él? Ez a dicsőség! Óh, hideg, hideg kép! Életrózsáinkból halálfüzér, Küzdtérre érte, óh. szívem sohsem lép, Mint a madár, az őszi lomb se kér. ru