Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)
Molnár Ildikó: A szandai „divat” - A szandai viselet bemutatása egy család ruhatárán keresztül
ve a legkésőbbi szintetikus gyári kelmékig minden típus megtalálható a készletben. Nagy részük pontosan ezért vett, vagyis gyári kendő, de előfordult, hogy a megvásárolt anyagot még ők a saját ízlésüknek megfelelően díszítették: hímzéssel, csipkével. Az édesanya kendői főként kékfestő, kasmír, selyem anyagokból, még az eladó kendői selyem, kasmír, tükörselyem, bársony, posztó, karton, klott és sifon anyagok felhasználásával készült. Főkötő, homlokkötő: Alsó főkötőből 3 darab volt a tulajdonában, ebből 1 darab került a múzeumba, édesanyjáról nem maradt meg, elhasználódott. A homlokkötőkből is igen kevés, összesen 4 darab volt az eladó birtokában, ebből egyet, „a flitterest” a mai napig viseli, a nagyobb, fodros díszítésű darabokat azonban a múzeumnak adta. A kikötött kendő alá vettek egy főkötőt, amelynek csipkéjét kikeményítették és vasalták, hogy megálljon. A homlokra került a gyöngyökkel és csipkével díszített homlokkötő, majd erre kerül a keményítővel merevített angin, vagy később kartonpapírból vágott vázra hajtogatott kikötött kendő. Elmondható, hogy az eladó nem tartotta az édesanyja által elfogadott életkori mintát, miszerint ő már negyven felett csak feketében járt, a mai napig azt a ruhát veszi fel, amelyik tetszik, bátran hordja még az igen élénk színeket is. így a piros kasmír kikötött kendőt is viselte egészen 60 éves koráig. Vállkendő: Számukra a téli viselet legfontosabb kiegészítője volt. Az édesanya 2 vállkendője lett a gyűjteményünk része, még a lánya 3 vállkendője saját használatban maradt. Ezek a nagyméretű berliner kendők gyapjúfonalból gyári kötéssel készültek, két oldaluk rojtos. Az eladó tulajdonában egy darab fekete, egy barna és egy fehér kendő maradt. A fehér kendőt lány és fiatalasszony korában viselte, azóta egy másik vászonkendőbe hajtogatva tartja, hogy meg ne sárguljon. Ez a kendő a felsőtestet védte a hidegtől, az 1960-as évek második felétől kardigán (vagy kardigánok) fölé vette fel, de a legnagyobb hidegben sem vett télikabátot. Lábbelik Csizma: Az édesanya fiatal menyecske csizmája került a gyűjteményünkbe, az eladó ma még otthon őriz 7 párat, amelyek már az ő lánykorából valóak. A lábbelik Balassagyarmaton Tóth Béla csizmadiánál készültek.25 A magas sarkú, hosszú keményszárú fekete bőrcsizmák Szandán az ünnepi viselet részét képezték. Az eladó édesanyja lány korában és a házasság után is az újmenyecske viseletét egészítette ki a lábbelivel. Az eladó szintén hordott lányként és menyecskeként is csizmát a nagyünneplő viselet részeként. Főként templomba vették fel, és nagyon vigyáztak rá. Édesanyja saját magának vásárolta egyetlen csizmáját, lánya azonban több párral is rendelkezett, amelyek öltözők alapján voltak elosztva. A 60-as évek második felétől azonban már áruházban vásárolta meg a csizmáit, amelyekből jelenleg 8 párral rendelkezik. Magas szárú cipő: Az édesanya tulajdonában 6 pár volt, amelyből 1 pár került a múzeumba. Édesanyja magas szárú cipőt viselt élete végéig, ezek eleinte a szandai cipész mesternél készült darabok, később, pedig konfekció cipők voltak. A cipésznél készült darabok bőr réteges talppal, puha bőr felsőrésszel, hosszú nyelvvel és szép lyuggatás- sal díszített szárral rendelkeztek. Az eladó csak gyermekkorában hordta a magas szárú cipőt.26 25 Balassagyarmat B Iparlajstrom (V.38.b. 1947/16.) Nógrád Megyei Levéltár Balassagyarmat. 26 lásd: 11. fotó 186
