Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)
Sallayné Peterdi Vera: Életmódkutatás térben és időben - Módszertani áttekintés
NEOGRAD 2009 NOGRAD MEG\IEL^a% MJZEUMOK ÉVKÖNYVÉ XXXIII. kategóriákkal, az egyénből kiinduló, a társadalomtudományos kutatások esetében nem mellőzhető vizsgálatoknál más módszereket is alkalmazni kell. Mindezek által az életmód-gyűjtés valóban nehéz feladat, kezdetben különösen az volt. Nem véletlen, hogy ez az új időben-térben mozgó: a modern kori urbánus társadalmakat, ezen belül szorosabban a munkásság életmódját kutató, elméleti-gyakorlati előzményeket nélkülöző irányzat a történeti muzeológia legelhanyagoltabb területe volt,138 minden „eszmei” támogatás mellett is. Mégis kutatási és kiállításkészítő háttérbázisként használható gyűjteményeket kellett nagyon rövid időn belül létrehozni. Ezt elérni pedig csak az elmondottak figyelembe vételével, alkalmazásával lehetett. A tudatos, tervszerű gyűjteményalkotó tevékenység fokozatosan gyarapította az életmód-gyűjteményeket és a gyakorlati tapasztalatokat. Önmagában is többletet jelentett a tudományos kutatásokhoz és publikálásokhoz képest, hogy a múzeumi gyűjtésekkel speciális kutatóhelyeken, sajátos metodikával, valóságos személyektől megszerezhető egyedi tárgyi és emlékanyag segítségével jól alá lehetett támasztani és konkretizálni az általános történettudományi elméleti következtetéseket.139 Az egzakt tárgymeghatározások, típusalkotások szempontjából fontos volt figyelembe venni azt is, hogy a modern városi társadalmakban más dimenzióban léteznek a közösségek. Ilyen közegben szabadabb a sajátosságok áramlása, sőt, az átrendeződés, a jellemzők vándorlása is gyakori. így közös jegyekről, „tiszta” típusokról nem, vagy csak bizonyos aspektusból lehet beszélni, illetve csak tapasztalati rálátással, a tárgyi és emlékezeti ismeretanyag gyarapodásával ismerhetők fel tendenciák. Ugyanakkor a mindennapi élet társadalmilag típusos (különbségek szerint megszerveződő) megnyilvánulásai, szimbolizációs folyamatai fontos vizsgálati csomópontok. Az életmódkutatással foglalkozó muzeológusok ebben a gyűjtési szituációban új, finomabb metodika alkalmazására kényszerültek: terepre kellett menniük, mint a néprajzkutatóknak, mégpedig nehéz, városi terepre. Előtérbe került az oral history gyűjtés és megnőtt a szerepe az antropológiai eredetű közvetlen résztvevő megfigyelésnek, amely az élet egészét helyezi előtérbe. A módszert persze el kellett sajátítani, s ez tényleges-tartós együttműködés híján csak többé-kevésbé sikerülhetett. A módszer hatékonysága azon (is) múlott, hogy mennyire voltak képesek a muzeológusok társadalomtudományos irányokba nyitni. A tapasztalat azt mutatja, hogy az adaptálás nehézségekbe ütközött. Legtöbbször megkésve tudtak 140 141 142 140Esti, 1977. 7. 141 Szabó 1., 1986. 38. 142Sz. Bányai, 1986. 28. 60
