Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)

A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum közművelődési tevékenysége a rendszerváltozás körüli években

NEOGRAD 2009 NÓGRÁD MEGYEL»Ljty^ZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIII. S mondhatjuk, hogy ez a hármas összetevő - a Forgách kastély épülete, az éveken át meglátogatható, illetve a hosszabb rövidebb ideig tartó kiál­lítás szisztéma - sikeres volt, hiszen évente félszázezer ember jött el a szécsényi múzeumba. Ez a tapaszta­lat már két év után annyi bátorságot adhatott számomra, hogy 1987 ele­jén olyan címen jelenhessen meg hosszabb újságcikk a Nógrádban a közművelődési munkáról: „Jövőre is visszajövünk”. Ezt egyébként nem én találtam ki, hanem a vendégkönyvből idéztem az egyik látogató lelkesült bejegyzéséből. A kiállítások tenge­lyét képező régészeti-vadászati-Körö- si-körbástya négyes mellett azután olyan kiállításokkal várhattuk a láto­gatókat, mint 1986-ban Buda vissza­foglalásának évfordulójára a török ki­állítás, 1987-ben az irodalomtörténeti kiállítás, 1988-ban a forradalom és szabadságharc 140. évfordulójára emlékező kiállítás, 1990-ben a levéltártörténeti, 1992-ben a szécsényi ferences rend 660. év­fordulójára rendezett kiállítás. Ezek sokszor egy évnél is tovább fennálltak, de egy félévig biztosan. Az időszaki, rövidebb ideig tartó kiállítások általában képzőművészetiek vagy helytörténetiek voltak. A képzőművészeti kiállítások igen nagy változatosságot mutattak, ugyanis nemzeti nagyjaink (Szinyei Merse Pál, Lotz Károly, Wágner Sándor, Glatz Oszkár) mellett olyan érdekességek voltak láthatók, mint a váci egyházmegye XVIII, századi arcképgyűjteménye, a Mihályfi gyűjtemény értékes darabjai, vagy az 1930-as évek képíróinak alkotásai. Szeretném kiemelni, hogy létrejött egy kis galériánk, amelyben a környéken élő alkotók mutatkozhattak be munkáikkal két hónapra (Bakos Ferenc, Fodor Andrásné, Antal Attila, Orbán Márk). Itt kell megemlítenünk Kunkovács László két fotókiállítását, valamint a Háziipari Szövetkezet munkáiból és a székelyföldi népművészeti alkotásokból összeállított kiállítás. Ezekhez a kiállításokhoz kapcsolódtak a közművelődési munka második ré­tegeként a múzeumi világnap és a múzeumi hónap általában szintén nem szok­ványos eseményei. Említést érdemelnek azok a nagyszabású emlékülések, amelyek főleg a város érdeklődő közönségének szóltak, illetve az országos kon­FERENCESEK SZÉCSÉNYBEN 1332 - 1992 KUBINYI FERENC MÚZEUM tisztelettel meghívja Önt és barátait 1992. május 24-én 15 órára a kiállítás megnyitására a múzeumba 326

Next

/
Thumbnails
Contents