Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)
A Kubinyi Ferenc Múzeum Történeti gyűjteménye
NEOGRAD 2009 NÓGRÁD MEGJÜELft&JU MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIII. Wolf Ida hagyatékát23 2009-ben a NKA Múzeumi Kollégiumának támogatásával sikerült megvásárolni. (3., 4. kép) Az anyag az 1929-ben Szécsényben épült szülői ház szinte teljes berendezése, amely jól tükrözi a 20. század első harmadában élt értelmiségi polgárcsalád szellemi és anyagi kultúráját. A tanárnő generációjának utolsó és legnagyobb „lokálpatriótája” volt, 1980-ig - nyugállományba vonulásáig - az általános iskolában oktatott. Az 1977-ben megalakult szécsényi Múzeumbaráti Kör alapító tagja volt, életében is számos dokumentumot és tárgyat ajándékozott a múzeumnak. Ha a gyűjteménygyarapítást vizsgáljuk az elmúlt harminc évben, akkor mindenképpen az 1980-as éveket nevezhetnénk aranykornak, ugyanis ekkor került be több jelentős hagyaték, és ekkor volt a legnagyobb az ajándékozási kedv, - de ehhez a fejlődéshez nem kevéssé járult hozzá Dr. Praznovszky Mihály múzeumigazgató tevékenysége. E tekintetben a hanyatlás az 1990-es években kezdődött, s a második felében, illetve a 2000-es évek elején volt a mélypont. Ez gazdaságitársadalmi változásokkal is magyarázható, de nem utolsó sorban a szakember- hiánnyal. 3. kép Dante mellszobra, nyers porcelán, készült 1900 k. 23 Tételszám: 109 tárgy. 315 4. kép Selyemretikül, francia, készült 1930 k.