Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)

Észak-Nógrád mezomuzeális korszaka

NEOGRAD 2009 NÖGRÁD MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIII. magyar ezeréves európai léte alkalmával mint kulturképességének jelét alkotott s az utókorra hagyott. "37 A gyűjtemény az iskola faláról származó, 2006-ban a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria gyűjteményébe került zománctábla38 tanulsága szerint 1900. június 20-án nyílt meg és arról a helyi születésű Kármán Józsefről kapta nevét - „a ki a nemzet csinosodását és az Ízlés fejlesztését első gyanánt hirdette és munkál­ta. ” Wagner polgármester az 1900-ik évről írt beszámolójában már felsorolja a gyűjtemény addig beszerzett műtárgyait: pl. Michelangelo: Mózes (elefántcsont utánzat - 100 cm), Canova: A három grácia (elefántcsont - 85 cm), Delaroche: Girondisták (acélmetszet), Benczúr: II. Rákóczi Ferenc elfogatása (színes olaj­nyomás), Feszty: A magyarok bejövetele (fametszet). Mint írja „ezek a tárgyak egy erre a czélra stílszerűen kifestett és berendezett helyiségben vannak elhelyezve és a nagyközönség által is bármikor megtekinthetők. ”*9 Winkler Anna igazgatónő 1903- ban az iskolai hangverseny jövedelmének egy részét is a „múzeumra” költötte.40 A gyűjtemény meglétéről eddig fellelt legkésőbbi adat 1942-ből származik. A Lo­sonci Hírlap, miközben önképzőköri művészettörténeti előadásokról számol be, tájékoztatja az olvasót, hogy a „Kármán emlékmúzeum” egyes tárgyait még őrzi a leányiskola.41 Felmerül persze a jogos kérdés, hogy egy csak szubsztitútumo- kat gyűjtő intézményt lehet-e egyáltalán múzeumnak nevezni, hiszen a későbbi muzeológia úgy tekint a másolatokra, mint olyan tárgyakra, melyek csak az észre lehetnek hatással, az érzésekre nem.42 III. NÓGRÁD VÁRMEGYE HÁZIIPARI MÚZEUMA LOSONCON 1902 nyarán a nógrádiak is készültek Pozsonyba az országos mezőgazdasági kiállításra. Az vármegyei kollekciót előkészítő bizottság ülésén dr. Holes István, a besztercebányai ipar- és kereskedelmi kamara titkára azon véleményének adott hangot, hogy „elkerülhetetlennek tartja, hogy e czikkekből egy gyűjtemény sze­reztessék és egy terem rendeztessék be, megjegyezvén, hogy ilyen már Beszterce­bányán van. Nógrádban is kell ilyet szervezni. E czélra a kamara 200 koronát bocsát a megye rendelkezésére. E gyűjtemény számára Losonczot tartja legalkal­masabbnak.“ Az ajánláshoz csatlakozott Török Zoltán főispán is, majd Wag­ner Sándor polgármesterhez fordult azzal a kéréssel, hogy a város biztosítson a 37 LV 1899. 4. 16., LV 1899. 4. 23., LV 1899. 4. 30., LV 1899. 5. 7., LV 1899. 5. 14. 38 NMG: H-10 008. 39 Wagner, 1901. 124-125. 40 Wagner, 1904. 199. 41 Losonci Hírlap 1942. 3. 1. 42 Hudson, 1987. 167 - idézi Waidacher, 1999. 115. 276

Next

/
Thumbnails
Contents