Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)

Észak-Nógrád mezomuzeális korszaka

NEOGRAD 2009 NOGRAD MEG ZEU MO K ÉVKÖNYVÉ XXXIII. provizórikus körülmények közt voltak elhelyezve a városházán (ma a HNB27 épüle­te) és a losonci állami gimnázium egyik szertárában (ma magyar tanítási nyelvű Al a Dr. Herz Sándor utcában).28 Ezek az emlékek - a nem megfelelő elhelyezés és az 1918-1919-es forradalmi események idején kialakult elégtelen gondoskodás és felügyelet miatt - sajnos szétvesztek. így tehát mára csak levéltári adataink vannak arról, mi zajlott le egykor Losoncon a múzeumi élet terén. “29 Eddigi ismereteink szerint a losonci Városi Múzeum megnyitására soha nem került sor. A gyűjtemény létezéséről szóló utolsó adatokat a Lázipusztán elhunyt Beniczei Beniczky Árpád30 által a Városi Múzeumra hagyományozott tárgyakról 1918. június 27-én felvett leltár, valamint a hagyaték 1919. május 31-én kelt, Hod- lik Imre által felvett, leltárazási jegyzőkönyve31 szolgáltatja, melyek bizonyos ér­telemben Ivan Cervenák sorait igazolják. A nemesi magángyűjteményből gróf Vay Tihamérné közvetítésével 358 tárgy került a „múzeumba": régi bútor (fekete fara­gott szekrény, virágos festett szekrény, intarziával díszített szekrény, pipatartó áll­vány, értékes régi tükör), használati tárgyak (antik réz gyertyatartó, régi vörösréz tálca, nagy ezüst serleg, antik ezüst sótartó, cintányér, sárgaréz tintatartó, kristály­váza, tajtékpipák, török agyagpipa, fém Luther tányér), fegyver (pisztolyok, régi puskák, buzogány, szurony, kard, fokos), pénzérmék (réz, ezüst és arany), képek (országgyűlési arcképek, a Kossuth-szobor leleplezésén készült kép). A hagyaték egyik legnagyobb muzeális értékkel bíró darabja a komáromi 48-as rabok által készített fa óra volt. Az 1919-ben felvett második leltárlistán már csak 105 tárgyat találunk, tehát az eredeti hagyaték nemegész egy harmadát. Kérdéses egyrészt, ki és milyen körülmények között tulajdonította el a Beniczky által a múzeumra hagyott tárgyak két harmadát 1918 júniusa és 1919 májusa között, valamint az is, hasonló sorsra jutott-e a Városi Múzeum többi tárgya is? A jelenleg ismert for­rások alapján nem tudjuk egzaktul meghatározni, a gyűjtemény hány százaléka veszett szét az első világháború és az azt követő viharos évek forgatagában. Annyi azonban bizonyos, hogy 1928-ban, amikor a losonci iparosok nekikezdtek saját múzeumuk megalapításának „Losonc város tanácsa a birtokában levő gyűjteményt leltár ellenében az iparosság rendelkezésére bocsájtotta azzal a kikötéssel, hogy azt a megőrzés és gondozás végett kezelje mindaddig, amig a város maga nem rendez 27 Helyi Nemzeti Bizottság 28 Ma a „régi városháza” és a Kármán József Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda a Kármán utcán. 29 Cervenák, 1989. 3. 30 Beniczky Árpád - országgyűlési képviselő, a lázipusztai kúria tulajdonosa, 1918. április 26-án halt meg. 31 SABB-PLC - fond: L 1815-1922. 172/1918 (1168); (Becanivoá. 2003. 31.). 273

Next

/
Thumbnails
Contents