Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)
Észak-Nógrád mezomuzeális korszaka
NEOGRAD 2009 NÓGRAD MEG ZEUMOK ÉVKÖNYVÉ XXXIII. orvos az átadott tárgyakhoz levelet is mellékelt, melyben a következőket írta: „habár távol szülővárosomtól a románok közt lakom, de mindig csak losonczinak érzem magamat." Duda Lajos salgótarjáni lakos pénzérméket küldött az alakuló gyűjteménybe. A közadakozás két éve alatt ketten kérték nevük elhallgatását. Néhány lelkes adományozó viszont többször egymás után is hozzájárult a kezdeményezés sikeréhez, így alakulhatott ki az a helyzet, hogy a beadott tárgyak több mint felét egy maréknyi ember hordta össze - így Illyés Lajos néhai evangélikus lelkész özvegye Zámpory Mária, Kunszt János, Jeszenák Ráfael és Rehák Ede a feleségeikkel, Bulyi János és Haasz Lajos. A teljes listát később a polgármester vonatkozó éves jelentésében is megjelentették.23 A 13 oldalnyi listán szereplő anyagba csak elvétve keveredtek a természetrajz tárgykörébe sorolható tárgyak - pl. borszeszben preparált kígyó, 7 oldal egy régi lepkegyűjteményből, 1 ásvány. Minthogy azonban már Latkóczy Mihály koncepciója is „történelmi múzeum“ alapításáról beszélt, nem csodálkozhatunk, hogy az adományokból összegereblyézett gyűjtemény is ebben az irányban teljesedett ki: I. A történelmi gyűjtemény tárgyi anyagában számszerű többséget alkotott a numizmatikai csoport. Néhány római kori rézpénz mellett hatalmas mennyiségű pénzérme gyűlt össze különböző országokból (Románia, Oroszország, Németország, Szerbia, Belgium, Amerikai Egyesült Államok, Mexikó) a 17—19. századból (túlsúlyban voltak a 19. századi darabok). Az éremgyűjteményt néhány emlékérem egészítette ki pl. Szent György lovag érem, Rudolf trónörökös halálának emlékérme, Ferenc József 1894-es őszi balassagyarmati hadgyakorlaton való részvétele emlékére kiadott érem. Kiemelkedik a tárgyak közül néhány érdekes kötődésű darab, melyekhez az adományozók kisebb történeteket is bediktáltak a leltárazónak. Ilyen volt például egy színes kendő, melyet Samarjay Lajosné 1848-ban Korpona városában Gracza Antal később meggyilkolt gerillavezértől kapott ajándékba, mert 16 társával a honvéd sebesültek részére 15 fontnyi tépést készített. Továbbá egy vastag üvegpohár, melyből már 1822-ben ittak az adományozó apjának keresztelőjén, s melyet Losoncon „1849-ben a lángnyelvek nyaldostak körűi, de el nem pusztíthatták. “ Becsben tartott darab volt Rózsa Sándor zsebkése is, melyet állítólag 1879-ben a Vas vármegyei Jánosházán Kosztolicz Mátyás kapott a betyártól. Nemkevésbé érdekes, hogy egy hölgy kutyaköpenyt adományozott a gyűjteménybe, de volt aki 1785-ből származó kiskunsági női viselethez tartozó arany csipkét adott. A céhes tárgyak listája is bővült a losonci szappanosok, festők és zsemlyesütők egyesült céhének 1850-ből származó pecsét- nyomójávalés a losonci csizmadia céh sárgarézből készült, 1867-ből származó jelvényével. Annak ellenére, hogy a kaszinói bizottság névlegesen régészeti is volt, archeológiái anyag a szórványleletek szintjén és véletlenül sem került a Városi Múzeum gyűjteményébe. 23 Wagner, 1907. 227-239. 27J
