Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)
Sallayné Peterdi Vera: Életmódkutatás térben és időben - Módszertani áttekintés
NEOGRAD 2009 NOGRAD MEGY JZEUMOK ÉVKÖNYVÉ XXXIII. magyarázható ilyen egyértelműen. Csak szélesebb kitekintéssel, megjelenési formáiban, alkalmazási területváltozásaiban értelmezhető és így is erősen sokrétűen. Kutatástörténeti szempontból pedig mára megkérdőjelezett/túlhaladott, nem eléggé egzakt terminussá vált, amely már mint módosult tartalmú terület sem öleli fel a témakör teljességét. Különösen az új társadalomtörténet-írás művelői és az antropológusok, de általában a progresszív szemléletű kutatók tiltakoznak használata ellen. Valójában nem elavult, hanem a fogalmat nem megfelelő módon fedő definíció erre a társtudományonként más-más aspektusból megközelíthető kutatási területre, de máig nincs konszenzus a szakágak között a múzeumokban tárgyakkal reprezentálható, az elméleti történeti kutatásban írásos dokumentumokkal prezentálható életkörülmények vizsgálatának nevesítésére. Az életmódkutatás a tudományosságban először a klasszikus muzeológiai társadalomtudományi diszciplínák (régészet, néprajz) nyelvezetében tűnt fel kifejezésként és módszerként.3 4 Innen vette át az új- és legújabb kori vizsgálatokra szakosodott történeti muzeológia - a főként tárgyi emlékekre alapozó legújabb kori történeti kutatások előtérbe kerülése, tágabb értelemben a hagyományos történetírás megújulása kapcsán létrejött/átstrukturálódott új múzeumi tudomány- szak - az életkörülmények múzeumi vizsgálatához és bemutatásához alkalmazott néprajzi módszerrel magát a kifejezést is, s kezdte nemcsak használni, hanem, mint látni fogjuk, idővel egészen „kisajátítani” is. Bár az említett, döntően kiállítások formájában testet öltött/hasznosított - a legújabb kori történeti muzeológia akkori irányultságát tekintve munkásmozgalom-történeti determináltságú vizsgálatok már az 1950—60-as években - elkezdődtek, s a fogalom definiálására sokáig csak óvatos és hiányos aspektusú próbálkozásokat tettek - miközben folyamatosan hivatkoztak az ilyen típusú gyűjtések, bemutatók és persze szemléletmód fontosságára. Az 1970-es évek elején, főképpen az új állandó legújabb kori történeti kiállítások előkészítési munkálatai segítésének szándékával, már központilag bíztak meg múzeumi kutatókat a téma módszertani körülhatárolásával. Ezek egyike, Fancsovits György, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum (továbbiakban MMM) történésze, a munkásság életmódját „A munkás mindennapi életének prózai jelenségedként határozta meg, s olyan gyűjtőfogalomként, amely ennek a mindennapi életnek az otthoni- és munkakörülményekre, továbbá a szokások, hagyományok, kultúra világára kiterjedő hármas egységét foglalja magába.5 Utalt 3 Szabó István „valamely társadalmi réteg... egzisztenciális mozgásának komplex vizsgálata”-ként határozza meg ezt a módszert, amelynek a néprajzban a megőrzött tárgyi és emlékanyag a forrása, a régészetben a földből előkerült leletanyag, s amely - leegyszerűsítve - a néprajz- tudományban a skanzenek állításával, a régészetben a teljes emberi táradalomra fókuszáló metodikával kezdődött. (Szabó, 1985—86. 35-36.) 4 Fancsovits, 1972. 3. 5 Fancsovtts, 1973. 39. 26
