Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)

Az 50 éves Nógrádi Történeti Múzeum a sajtóban

NEOGRAD 2009 NÓGRÁD MEGm^U^MlZEÍJMOK ÉVKÖNYVE XXXIII. megyei pártbizottság és a megyei tanács volt. Tartalmát tekintve hírlap, fontos for­rás a helyismereti kutatás számára. A másik sajtótermék a Tarjáni Acél c. üzemi lap volt, amely 1950—2002 között heti egy, később havi két alkalommal jelent meg. 1952-ben Salgótarjánban az előző évi két lapon túl nyolc (!) sajtótermék jelent meg. 1953-ban az előző évről már csak négy lap, közte a Szabad Nógrád és Tar­jáni Acél maradt. A Nógrád megyei Tanács V.B. Oktatási Osztálya és a Pedagógus Szakszervezet Területi Bizottsága kiadásában - várakozást is keltve - jelent meg a Nógrádi Pedagógus Szemle. 1954. decemberében pedig kikerült a nyomdából a Palócföld folyóirat, amely ma - jó félévszázaddal később - is szolgálja olvasóit. Megütközést válthat ki, hogy az ’50-es évek elején Balassagyarmaton egyetlen helyi lap, még hírlap sem jelent meg. A kisváros megyeszékhely státuszát 1951- ben Salgótarján „örökölte meg”. Utóbbi gyors ütemű fejlesztését - a jelentős állami beruházási eszközökön túl - adminisztratív intézkedésekkel és sajátos kultúrpoli­tikával is támogatta a regnáló rezsim. Valószínű, hogy a lapkiadás gyarmati elimi­nálása és tarjáni preferálása is a kultúrpolitika része volt. így aztán 1952-ben - az immár megyeszékhely várossá avanzsált - Salgótarjánban tíz (!) újság került az utcára.6 Nógrád megye 1950-es évtizedének sajtótörténeti históriája - a Szabad Nógrád politikai hetilapot és későbbi utódait (Nógrádi Népújság, Nógrád), vala­mint a Tarjáni Acél üzemi lapot leszámítva - tiszavirág életű lapok történetéből állt össze, amelyeket itt nem tartottam fontosnak bemutatni. Arra azonban ez a sajtótörténeti torzó jó volt, hogy igazolja a feltételezést: Nógrád sajtója az 1950- es években történelmi korával és a helyi kultúra adottságaival nagyjából azonos színvonalon mozgott. Ebben a korszakban és korszellemben még jó, ha egyáltalán bekerült a la­pokba a múzeumügy, és napvilágot láttak a múzeumkezdeményekkel, majd a tarjáni múzeumalapítással kapcsolatos hírek, ahogy azt igyekszem láttatni a következőkben. A NÓGRÁD MEGYEI MUNKÁSMOZGALMI MÚZEUM (1959-1979) Nógrád megye napilapja - mint az egész korabeli sajtó, ahogy már utaltam is rá- a szocialista építés, a szövetkezetszervezés lázában égett, a hírek dominánsan pártpolitikáról, szocialista brigádokról, tervek túlteljesítéséről szóltak, a kultúra- horribile dictu: a múzeum ügye - mostohagyerek volt. Aztán - paradox módon- mégis a politika vetett melegágyat a múzeumnak, és a múzeum sajtóban való 6 Nógrád sajtótörténetének teljes körű, napjainkig történő feldolgozása még várat magára. Érdekében a legtöbbet eddig dr. Praznovszky Mihály tett elsősorban Nógrád megyehirlapok és folyóiratok bibliográfiája (1846—1978) c. kötetében. (Praznovszky, 1982) 146

Next

/
Thumbnails
Contents