Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2009 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 33. (Salgótarján, 2010)
Cs. Sebestyén Kálmán: „...és múzeum.” (Múzeumalapítási kísérletek Salgótarjánban)
NEOGRAD 2009 NÜGRÁD MEGm^l^^MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIII. Ide sorolhatunk még egy harmadik elemet is, mely az őt még nem ismerő nagyközönség előtt igazolta Dornyay kiválasztását. 1926 májusában két cikk is megjelent a helyi lapban Dornyay tollából, melyben a zagyvapálfalvai ásatásokról tudósított. Első alkalommal áttekinti a környék régészeti lelőhelyeit, két hét múlva pedig a következőket írja: „Az archeológia iránt most megnyilvánuló ezen ad hoc érdeklődés kötelességünkké teszi azt is, hogy újra felhívjunk mindenkit, akit a szerencsés véletlen őseink kultúremlékeinek birtokába juttat, hogy ezeket a leleteket adja oda illetékes szakemberek kezébe, hogy így azok a tudomány közkincseivé, tehát mindnyájunk kultúrjavaivá válhassanak! Salgótarjánban már évek óta a bányaigazgatóság is gyűjti ezeket az őskori leleteket, és pedig Hroziencsik István bányaigazgató ügy buzgó ságából, továbbá a középiskolai tanulóifjúság szemléltető oktatásának előmozdítására, a szépen gyarapodó reálgimnáziumunk is jó példával jár elő e téren és így mindketten csak köszönettel és hálával veszik, ha a felvetődő és anyagi értékkel csak vajmi ritkán bíró tárgyakat nekik beszolgáltatják.” (A bánya gyűjteménye - mely a bányászati tevékenység során előkerült érdekesebb leletekből, illetve magánszemélyek adományából állt - az 1870-ben épült, és 1923-25 között átalakított igazgatósági épület második emeletén kapott helyet. Nem nyilvános és nem rendezett gyűjtemény volt, csak engedéllyel, csoportosan lehetett látogatni.) HOGYAN HALADT ELŐRE AZ ÜGY? Dornyay a feladatot - határidő nélkül - vállalta, és A Munka című újságban tette közzé elképzeléseit. Áttekintette a Salgótarjánról szóló történeti irodalmat: Rutt- kay Sándor: Salgóvár és Salgótarján című, Losoncon 1902-ben megjelent kis füzetét „szárnypróbálgatás”-nak értékelte, a Nógrádvármegye monográfiája („a Borov- szky”) pedig csak elszórt adatokat tartalmazott. A múzeum tervével kapcsolatban megállapította: „Salgótarján monográfiájának megírása közben rengeteg érdekes anyag vetődik majd fel az ismeretlenségből. Ezek jórésze olyan lesz, mely méltó arra, hogy egy városi múzeumban összegyűjtsük és szakszerűen rendezzük. Ez a muzeális anyag azután a tanulni vágyóknak és a jövő nemzedékének is majd bármikor rendelkezésére állhat... Salgótarjántól a békevilágban is igen messze voltak a múzeumok: Balassagyarmat, Ipolyság, Losonc, Rimaszombat, Jászberény. Ez tehát ma még inkább kötelességünkké teszi egy Salgótarjáni Múzeum létesítését. Tudom, hogy ez nehéz feladat elé állít bennünket. Nem is áltatom magam mindjárt nagy eredményekkel. De ha egyelőre csak szerényebb kis múzeumot is tudunk létesíteni és abban sok, egyébként feltétlenül veszendőbe menő kultúrértéket menthetünk is meg, evvel már újabb szilárd erődöt építhetünk itt a ’határszélen a magyar kultúrának. ” Elképzelése szerint hat osztályt kell létrehozni a múzeumon belül: könyv és levéltár, régiségtár, képzőművészeti- és ipari, néprajzi, természetrajzi 12
