Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Néprajz - Várkonyi-Nickel Réka: A családi élet és a közösségi élet rendje a színterei a salgótarjáni acélgyári kolónián a második világháború előtt
tot. A megszületett gyerekek körül feltehetőleg nem alakultak ki unikális szokások. Az első hetekben a rokonok segítettek a családnak, de szükség szerint a szomszédokra is lehetett támaszkodni. Interjúalanyaim nem tudtak információkkal szolgálni a gyermekágyas asszony körüli teendőkkel kapcsolatban. Aki emlékszik is kistestvére születésére, keveset tartózkodott a gyermekágyas időszakban édesanyja közelében, mert a nagyobb gyermekekről a nőrokonok gondoskodtak, és az is előfordult, hogy más háznál „vendégeskedtek”. A temetésekről és a halott körüli szokásokról szintén minimális információkkal tudtak csak szolgálni interjúalanyaim, valószínűleg gyermekként nem lettek bevonva a temetés körüli eseményekbe és intéznivalókba. A temetést feltehetőleg - ha nem is minden esetben - a gyár intézte, vagy legalábbis segítséget nyújtott benne. A Munka című lap 1936 januárjában megörökítette egy acélgyári gépészmérnök temetését. Kovács Andort az acélgyári „gyászházból” temették. „A temetést Szabó Dezső református lelkész végezte, aki a presbiterek kíséretében érkezett a halott presbiter ravatalához. Az acélgyári dalárda gyászdala után elindult az ezrekre menő tömeg. Megjelent a temetésen Fabini Henrik gyárigazgatóval élén az egész tisztikar, Karattwr főmérnök és Eckert művezető vezetésével a sodronygyár teljes üzeme, a város polgármestere, cserkészek, tűzoltók és nagyszámú más közönség. A habitat a gyászházból a tisztviselőtársak hozták vállukon. A habttaskocsi a fasorban haladt, amikor a gyászmenet már a temetőben volt. A sírnál a központi igazgatóság, a sodronyhúzó üzem, tisztvisebk és kaszinó nevében Karattur Antal főmérnök, a művezetők és Olvasó Egylet nevében Grusz Ferenc művezető, az üzemi munkások nevében Tarjám Károly búcsúztak a kitűnő mérnöktől, jó baráttól feljebbvabtól Búcsúzásul Szabó Dezső ref. blkész a nagy hazafi koporsójára egy marék földet dobott a „Hiszekegy... ” szavaival, majd a gyári dalárda és zenekar búcsúdalai közepette eresztették b a koporsót a sírba. Az acélgyár a Tiszti Kaszinó tagjai részére négy hetes gyászt rendek el ”59 Interjúalanyaim gyermekkorukból jól emlékeztek a fekete, üvegablakos halottas kocsira és a feldíszített halottas lovakra. A kocsiról úgy gondolták, hogy a temetkezési vállalathoz tartozott és nem az acélgyáré volt, erre vonatkozólag hivatalos dokumentumokat nem találtam. A második világháború előtt minden esetben háznál ravataloztak, és onnan indult a halottas menet a temetőbe. Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy a ravatalozó ház csak 1939-ben került átadásra.60 Ettől függetlenül még a negyvenes években az acélgyári kolóniáról, feltehetőleg a temető közelsége miatt is, inkább háztól temettek. „Betanultunk egy színdarabot, egy karácsonyi játékot [...jén voltam az árva fid Ezt karácsonykor előadtuk, és január 11-én meghalt édesanyám. Akkor voltam 5 éves. Háznál volt ravatalozva. Nyitva vök a koporsó, és apám fölemek, hogy adjak a hombkára egy puszit. [...]A gyászkocsi, bvaskocsi ment ebre, mi mentünk utána. Nagyon sokan voltak, én nem fogtam föl a dolgot [...] Dr. Csengődy Lajos61 püspök tartotta a szertartást. Édesanyám evangélikus vök. Virrasztás nem vök. Meghalt, és másnap eltemették. Nem vök halotti tar. ”62 Az 1944-es lavinában elhunyt acélgyári „síjárőrök” temetésére minden interjúalanyom tisztán emlékezett. Ahogy már volt róla szó, az acélgyár a fiatalokat a saját halottjának tekintette, a hazaszállított holttesteket a SSE sportpályán ravatalozták fel, és a temetőben emlékművet emeltek nekik. 59 Részlet a N. Gézával [sz. 1935.] készített interjúból (2010). “VERTICH 1999: 11. 61 Ő volt az evangélikus lelkész. 62 Részlet a N. Gézával [sz. 1935.] készített interjúból (2014). 331
