Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Néprajz - Steib Janka: A népi öltözet elemei Mikszáth Kálmán „jó palócainál”
sekben is fellelhető. Hordtak ezen a vidéken fekete nyakravalót a férfiak - Szűcs Pali nyakkendőt is viselt, mikor lánykérőbe ment. Zólyomi József leírását összevetve az elbeszélésekben megtalálható kifejezésekkel, megállapítható, hogy amelyeket az író használt - ködmön, pruszlik, koszorú, selyemkendő, kötény, vállkendő, mente, - az itt élő szlovákok életében is jellemző ruhadarabok voltak. A menyasszony hozományához tartozott a ködmön, amelyet életük végéig viseltek, valamint a kék posztóból készített mente is, amely az 1870-es évekig hozzátartozott ruhatárukhoz. A 19. század végén szintén jellemző volt a piros csizma ünnepnapokon való viselése.24 Zólyomi József a szlovák falvak népviseletének vizsgálatánál leírja, hogy a magyarokétól zártabb közösségben éltek, amely öltözködésükben is megfigyelhető volt. A férfi hajviseletnél a középen elválasztott, két oldal befont, zsírral bekent haj a jellemző. Az egyszerűbb és díszített szűr is használatban volt a férfiak körében, befe- nekelt ujjal, vállra vetve hordták. A századfordulóig a férfiak körében is használt ruhadarab volt a ködmön, valamint a bunda is, amely azonban nem volt megtalálható minden ruhatárban.25 Télen leginkább ködmönt viseltek (bekecset), amelynek sima és díszes formája létezett. Az egyszerűt férfiak, a díszeset asszonyok hordták, fiatalok azonban nem viselték. A szűrt (csuhát) nyakba vetve, szíjjal vagy rézkapoccsal összekötve hordták. Cifra változatának leánynézőkön, lakodalmakon volt nagy szerepe, „mikor a vőlegény még lóháton kísérte a menyasszonyt". Az ingváll fölé vett női ruhadarab, a pruszlik kapoccsal vagy zsinórral gombolt, kivágott színes mellény. Hosszúrojtos selyem, vagy csipkével díszített vászon vállkendőt hordtak, amelyet nyáron, templomba menet viseltek. Piros szattyán és sárga kordoványbőr csizmát húztak lábravalóként, amelyet a lagos szárú csizma szorított ki.26 Az elbeszélésekben a viseletek alkalomhoz kötött bemutatása a történetek cselekményét erősíti. Mikszáth Kálmán A néhai bárány című novellában a majornoki Baló Ágnes életének tragédiáját tárja elénk. Tulipános ládáját - amelyben kelengyéje benne volt - elsodorja az ár, ezzel együtt valószínűleg lehetőségét is a házasságra. Az író részletesen leírja a kelengye tartalmát: „három perkálszoknya, négy szélből az egyik, hat olajos kendő, nyakba való kettő, ezüstcsalos mellény, tíz patyolat ingváll s azonfelül a mente meg egy rámás csizma, újdonatúj, még a patkó se volt ráverve”. A 19. század első felétől felsőszoknyából 5-10, alsószoknyából 4-8 tartozott az asszonyok ruhatárához.27 A láda tartalmánál megjelenik a palóc viseletnél használatos kifejezés: a perkál - ebből az anyagból készítettek ezen a vidéken viseletét. A mente, rókaprémes mentére utalhat. Ezen a vidéken jellegzetes női ruhadarab volt a sötétkék posztóból varrt hosszú ujjú mente.28 Családban öröklődött, nagyon értékes darab volt. Az ingre vagy ingvállra felvett prusz- liknak téli és nyári változata is ismert volt ezen a vidéken, a nyári anyag textil, a téli, a birkabőrből varrt ködmön pruszlik.29 Ez a ruhadarab is több helyen előfordul a novellákban. Például a BedeAnna tartozása címűben, ahol azt is megtudjuk, hogy kapoccsal 24 ZÓLYOMI 1988: 48-49. 25 ZÓLYOMI 1988: 53-55. 26 FARKAS 1911: 145-146. 27 ZÓLYOMI 2000: 107. 28 ZÓLYOMI 2000:108. 29 ZÓLYOMI 2000: 107. 310
