Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)

Irodalomtörténet - Andor Csaba: A 2000 óta megjelent Tragédia-fordítások

kötet végén a szereplők arcképe mellett rövid életrajzok is helyet kaptak, továbbá az eredetileg A/3-as méretű, zöld színű papírra nyomott plakát. Ma is ez az egyetlen előadása Madách művének, amely nemcsak megtekinthető, de a szövegkönyve is (nyomtatott formában) rendelkezésre áll.

2000-ben jelent meg az utolsó olasz fordítás is, amelynek elkészítését és kiadását Fáj Attila filozófus, egyetemi tanár szorgalmazta, aki akkor már évtizedek óta Itáliában élt, s aki korábban a Tragédiával kapcsolatban is több tanulmányt tett közzé. (Imre Madách, La tragédia deü’uomo, Traduzione di Umberto Viotti e Vittoria Curlo, Edizione dell’Academia d’Ungheria in Roma, Roma, 2000.) Az előszót is ő írta a kötethez. A két fordító egyike, Vittoria Curlo egyébként Fáj Attila felesége volt.

Az orosz fordítók egyike, Jurij Guszev, már jóval a mű megjelenése előtt megkeresett: több kérése és kérdése is volt. Felhívtam a figyelmét arra, amire (sok egyéb mellett) minden fordítót figyelmeztetni kellene: a műben nyolc helyen fordul elő a ‘társaság’ szó, amelyet négy helyen társaságnak, négy helyen viszont társadalomnak kell fordítani. S hogy mit lehet mondani a végeredményről? Ez minden idők legkomolyabb, legigényesebb idegen nyelvű Tragédia-kiadása. ( HMpe Ma^an. Tpaeedm nejioeexa. H aaniie noaroTOBHji K). n. lyceB. [rtcpcBoj. K). H r.vceB h A- K). AttHCHMOBa], Hayica. MocKBa, 2011.) Önmagában az is sokat mondó, hogy az Orosz Tudományos Akadémia kiadója, a Nauka jelentette meg, de a 624 oldalas terjedelem is elgondolkodtató adat, hiszen ennek kevesebb mint a fele Madách műve. A többi tanulmány, kép és egyéb információ (pl. Madách ujjlenyomata). Azt talán mondanom se kell, hogy mindez kemény kötéstáblával ellátott kiadványban.

Spanyolul 2000 előtt csak a kubai Pinera fordítása jelent meg, igaz, azt három alkalommal is kiadták. Sokan voltak elégedeüenek vele; Pinera nem tudott magyarul, Rousselot francia fordításából dolgozott. Példátlanul szigorú, már-már sértő szavakkal illette a fordítót az a kritikus, aki anyanyelvi tudását, kifejezőképességét egy átlagos karibi hivatalnokéhoz hasonlította. (Nem kizárt, hogy a hazájában költőként is számon tartott fordító helyett valójában Kuba került a kritikus célkeresztjébe.) Mindenestre többen is késztetést éreztek arra, hogy új fordítást készítsenek.

Szél Erzsébet fordítása még 1972-ben készült, legalábbis ez az évszám állt azon a gépiraton, amelyet munkahelyemen, az OSZK Kézirattárában találtam. Miután felvettem a kapcsolatot a Madridban élő Szél Erzsébettel (aki eredetileg balett-táncos, koreográfus volt, később íróként és műfordítóként tevékenykedett), sikerült megállapodnunk a kiadásban, így aztán 2006-ban napvilágot látott ez az átültetés is. (Imre Madách, La tragédia del hombre, Traducción del húngaro: Elisabeth Szél, Adaptation: Pedro Javier Martinez, Bp., Madách Irodalmi Társaság, 2006.)

Ekkoriban már Grosschmid Péter révén tudtam róla, hogy ugyancsak Madridban élő unokabátyját régóta foglalkoztatja a fordítás gondolata, így nem lepett meg, amikor egy alkalommal át is nyújtotta a megjelent mű több példányát. (Imre Madách, La tragédia del hombre, Primera versión castellana directa del húngaro realizada por Pablo Grosschmid, Con ilustraciones originales inéditas de Adela de Crouy-Chanel, Circulo rojo - Clásicos universales, Número 1, [Sevilla?], 2010.) Az inspiráció jobb megértéséhez nem árt tudnunk, hogy Grosschmid Péter és Pál Madách Alice unokái, vagyis a költő öccsének, Madách Károlynak a dédunokái. A művet lefordító Pálnak pedig gr. Crouy-Chanel Adél, az illusztrátor az édesanyja.

Ilyen előzmények után, az említett fordítások ismeretében, Asztalos Lajos úgy látta, hogy érdemes lenne még egyszer lefordítani a művet spanyolra, és ezt meg is tette. (Im261