Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Irodalomtörténet - Andor Csaba: A 2000 óta megjelent Tragédia-fordítások
cell nem sokkal korábban elkészült animációs filmjéből vett képkockák kíséretében, egy régi fordítást közöljön. (Imre Madách, The Tragedy of Man, with images from the animated film adaptation by Marcell Jankovics, Translated from the Hungarian by C. P. Sanger, Akadémiai Kiadó, 2012.) A számok azonban sok mindent elárulnak, vagy legalábbis sejtetnek. A Sangernek tulajdonított fordítást először 1933-ban jelentette meg a Woolf házaspár Londonban. Sanger azonban 1931-ben meghalt, s bár a házaspár baráti kapcsolatban állt vele, nem biztos, hogy tudták: a hagyatékban talált műfordítást ki készítette. Sanger ugyanis soha semmit sem fordított magyar nyelvből, életművében „kakukktojás” Madách fő műve, márpedig azt már Radó György is megállapította, hogy nem dolgozhatott egyetlen akkor ismert fordításból sem, mivel számos helyen sokkal pontosabban adta vissza az eredetit, mint pl. a német fordítások. Ez tehát mindmáig a Tragédia-fordítások egyik nagy talánya. (A közelmúltban Weiner Sennyey Tibor vetette fel, hogy talán Sanger magyar barátja, Békássy Ferenc inspirálhatta a közgazdászt a Tragédia lefordítására. Lehet, hogy ezt megkönnyítendő, Békássy nyersfordítást készített? Esetleg ő maga fordította le a Tragédiát - hiszen az ő angol nyelvű verseit is kiadta a Woolf házaspár -, s miután 21 évesen meghalt, Sangernél maradt a kézirata? Mindhárman - Sanger, Békássy és Leonard Woolf - Cambridge-ben tanultak, és annak a szűkebb - értelemszerűen 12 fős - elitnek is a tagjai voltak, amelyet az „Apostolok Társasága” néven tartottak számon. A kérdés megválaszolásához Sanger és a Woolf házaspár hagyatékát kellene tüzetesen átnézni.) Visszatérve arra a kérdésre, hogy az Akadémiai Kiadó miért éppen egy 1933-ban megjelent fordítást tett közzé 2012-ben, adódik a prózai válasz: mert ehhez senkinek sem kellett a hozzájárulása, mivel Sanger akkor már több mint 70 éve nem élt. Az azeri fordítás 2017-ben jelent meg Bakuban. Erről a következő rövid közlemény tudósított: „Az azerbajdzsáni fővárosban március 16. és 17. között megtartott Bakui Magyar Napok keretében bemutatták Madách Imre Az ember tragédiája című művének azeri nyelvű fordítását. Az eseményre az Azeri Nemzeti Tudományos Akadémián került sor Rasin Müzeferli, a mű fordítója, Kenessey Mária turkológus, a fordítás lektora, Laszlóczki Imre, Magyarország bakui nagykövete, Isa Habibbeyli, az Azeri Nemzeti Tudományos Akadémia alelnöke és Leyla Imanova, az akadémia központi könyvtárának főigazgatója jelenlétében. Az eseményen részt vett továbbá Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége.” Bolgár nyelven 1936-ban jelent meg az első fordítás, majd 1968-ban a második, Georgi Krumov átültetésében. 2003-ban aztán Bódi Györgyné dr. elmondta, hogy Kerényi Ferenc írt utószót az utóbbi új kiadásához, magát a könyvet azonban ő sem látta. Érdekes módon a Szófiai Magyar Kulturális Intézet akkori igazgatója, Szondi György nem is tudott a megjelenéséről, s ez bennem első pillanatban kétséget ébresztett: lehet, hogy valami félreértésről, netán meg nem valósult tervről van szó? Addigra azonban már világossá vált előttem, hogy az elterjedt vélekedés, amely szerint „az Interneten minden megtalálható”, alapvetően hamis. A kulturális élet területén az információáramlás (eltekintve a széles körű érdeklődésre számot tartó eseményektől) rendkívül lelassult és hézagossá vált. Az a hír, amelyről 40 évvel korábban 48 órán belül bárki értesülhetett (pl. az MTI jóvoltából), ma nagyon gyakran el sem jut a magyarországi médiához. Ennek tudatában megkértem tehát Szondi Györgyöt, hogy próbálja meg kideríteni: vajon valóban kiadták-e az elmúlt hónapokban Madách Imre művét. Rövidesen megjött a pozitív válasz, sőt, az igazgató el is küldött két példányt a megjelent műből. Krumov fordítását Radó György a legjobb Tragédia-fordítások egyikének tartotta. Egyébként ennek első (1968-as) kiadásához is egy máig megoldatlan művészettörténeti 255
