Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)

Irodalomtörténet - Sípos Lajos: Az értékek múlandósága – Babits Mihály és a 19. század magyar irodalma

Babits, követve a Nyugat fontos évfordulókra, eseményekre kialakított gyakorlatát, 1922 decemberében lapszám-indító vers írására készült. Ugyanakkor foglalkoztatta az 1923. január 7-én a Lipótvárosi Kaszinóban és egy héttel később az Újpesti Színházban elmondandó köszöntő beszédének a megírása is. A költő tudatának belső mozgásában, önkéntelen emlékezetében, lényegszemléleti belső készenlétében egyszerre torlódik ekkor legalább háromféle késztetés. Élt benne a Petőfihez kapcsolódó, a magáétól eltérő költészet-felfogás. A „Petőfi-helyzet”-ben 1918-ban megélt tapasztalata. Élt benne ugyanakkor az évforduló kínálta újragondolás lehetősége, nem a korábbi olvasói mérlegelés elvetése, hanem mindennek szembesítése az őt körülvevő sajtónyilvánossággal és a sokféle politikai ambícióval, akaratlanul is megélve azt a többször megvalósult lehetőséget, mely szerint a prózai szövegben: levélben, esszében, tanulmányban megkezdett gondolat egy ponton versben folytatódott, verssé vált, versben új életet kezdett.21

Az előadás szövegben, bizonyára önkéntelenül, megjelent a történelmi pillanatban kötelezőnek látszó „Petőfi-csillag” azonosítás, a „legendás szabadságköltő” képzete, a diákkorban felgyűjthetett vers-emlékek közül több. Babits ezen a ponton azonban nem kanyarodott el természetesen a példázatok, jóslások, azonosítások aktualizálhatósága felé. Petőfi „külső világnak szól”-ó érzéseiről, dühéről, lelkesedéséről, könnyéről, mosolyáról szólt, a költői látás és az erkölcs primitívségéről, az általa szavakba foglalt ősi igazságokról, amelyek szemben állnak a jelennel, múlttal, politikával. „A költő szava mutatja a nagy célt - fogalmazza meg mondandójának lényegét a 20. századi emlékező (megismételve az 1910-ben a Nyugatban megjelent Petőfi és Arany című írásának több gondolatát) - a szabadságot és emberséget, mely végre is mindannyiunk célja; s akinek nem célja, nem méltó arra, hogy a költőt ünnepelje.”22

Az ünnepelt és az ünneplők közti távolságra épül fel az 1923. január 1-jei Nyugat indító verse, a Petőfi koszorúi. A mottó a 19. századi költő A magyar ifjakhoz című verséből való. Az 1847 februárjában készült alkotás, karnyújtásra az előtte és utána írt, a „kiválasztottságot” megélő, a „prófétikus költő" szerepét szövegben megjelenítő Egy gondolat bánt engemet és a „tárgyi-tartalmi jellegű kettősséget” szembeállító Az ítélet és A nép nevében között, „a hazaszeretet késztetésének elkerülhetetlen, külső, parancsoló jellegé”-!, társadalmi-etikai szükségességét tematizálja.23 A „magyar ifjak” és a róluk ítéletet mondó lírai én értékrendszere között nagyon nagy a távolság. Ha Babits versét ráolvassuk a mottóban idézett alkotásra, akkor lesz nyilvánvaló igazán, milyen nagynak látja a különbséget a címzettek és az áldozatot meghozni kész Petőfi között.

Az 1918 őszén elgondolt szerephasonlóság, az 1923 januárjában megjelent köszöntő vers és a kétszer elmondott ünnepi beszéd, és az ezek mögött érzékelhető újraolvasás nem változtatta meg alapjaiban Babits Petőfi-interpretációját. Nem sokkal később, még 1923- ban, a Nyugatban megjelent Antológia című írásában, melynek tárgya a Lipcsében megje21 RÁBA György, Babits prózából Babits vers. A költő lényegszemléletéről = Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulóján, szerk. KELEVÉZ Agnes, Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum és a Népművelési Propaganda Iroda kiadása, 1983, 7-19. [Rába György a Petőfi című ünnepi beszédet és a Petőfi koszorúi című verset nem vonta be a vizsgálódásba.]

22 BABITS Mihály, Esszék, tanulmányok, i.m., II, 728.

21 MARGÓCSY István, Petőfi Sándor, Bp., Korona Kiadó, 1999, 126, 181, 130.

224