Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Irodalomtörténet - Kelecsényi László: Zsenik egymás közt – Kosztolányi és Krúdy kapcsolatáról
XL. KÖTET IRODALOMTÖRTÉNET A DORNYAY BÉLA MÚZEUM ÉVKÖNYVE 2017 ZSENIK EGYMÁS KÖZT Kosztolányi és Krúdy kapcsolatáról KELECSÉNYI LÁSZLÓ író, filmkritikus, Budapest Zsenik? Igen. Mi tagadás, azok voltak. A 20. század első harmadának páros ikercsillaga. A szabadkai születésű költő, prózaíró, műfordító és a nyíregyházi származású író. Budapest, a nagy olvasztótégely sodorta őket egymás mellé: ott lettek, ha nem is jó barátok, de olyan kollegiális irodalmi szövetségesek, amilyen kapcsolat két mai magyar író között úgyszólván elképzelhetetlen. Krúdynak nem voltak barátai, csak asztaltársai. Nem gyűjtött szövetségeseket, nem volt udvartartása sem, mint például Adynak. Irodalmi szempontból névtelen senkikkel üldögélt együtt, akiket elviselt, sőt, talán kedvelt és becsült. Kosztolányi szintén élénk kávéházi életet élt, de Krúdy nem tartozott köreihez, sokkal inkább Karinthy Frigyes. Mégis Krúdyról több cikket írt, mint a mindennap látott barátjáról. Az első nyom 1907-ből való. Kosztolányi kritikát közölt Krúdy Hét szilvafa című kötetkéjéről. (Megjelent A Hét című folyóirat december 22-i számában.) Ebből idézek: „Krúdy Gyula szereti a múltat, s ez már majdnem azt jelenti, hogy költő. Csak egy túlfinomult, friss és egész lélek érezheti vissza így a letűnt századokból mindazt, ami archaikus szépség, bájos és intim ódonság: a nemesi kúriák bőséges gazdagságát, a mi hét- szilvafás keleti fajtánk úri gőgjét, a csokoládés uzsonnák, a borba fulladó dáridók és végtelenné nyúló éjszakák poézisét.” Telitalálat a jellemzés. A kritikus nem élhette volna jobban bele magát a Krúdy írói világát akkor jellemző hangulatokba. Néhány év szünet után, 1910-ben ismét tollára került Krúdy neve. Az Élet című katolikus lap október 2-i számában elmélkedik irodalomról, hazáról, tehetségről, de ez csak ürügy, mert a cikk az írótársról szól. Nem valamelyik könyvéről, hanem úgy általában, de ha mindenáron Krúdy műhöz akarjuk kötni írását, megtehetjük. Ennek a lapnak a hasábjain futott folytatásokban egy évvel korábban, 1909 őszén a Régi szélkakasok között című Krúdy-regény. Az emberöltővel korábbi tabáni hangulatokat visszaálmodó próza ihlethette Kosztolányit a következő megállapításokra. „Krúdy Gyulát megbabonázta a föld és a múlt. Minden novellája és regénye idilli természetű. Csendeskés élet csörgedezik az embereiben és az írásaiban. De őserejét is a múlttól kapja. A múlt nagyhatalom. Ami elmúlt, örökre él. Minden szép, ami elmúlt. Itt vannak a gyökereim, és ha meg akarom érteni az életemet, amely már eredmény, vissza kell mennem a múltba.” Kosztolányi írótársa legfontosabb műhelytitkát leplezte le. Krúdy a múltból él és táplálkozik, olyannyira, hogy olyan időkbe is vissza tudja álmodni magát, amelyről közvetlen felmenőinek sem lehetett már tapasztalata. A költő-kritikusnak annyira tetszett ez a jellemzés, hogy egy másfél évvel későbbi kritikájába szó szerint átmásolta. Az Élet hasábjairól átkerül a szöveg A Hét oldalaira (lásd a folyóirat 1912. január 14-i számát). Amikor Kosztolányi újra meg újra írótársát 215
