Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Irodalomtörténet - Fráter Zoltán: Táj, hagyomány, történet Krúdy két novellájában
kodással enyhítő hölgy, Carmen, valamint éltes udvarlója, aki negyven évig hajófűtő volt. Az Óbudára jellemző kisvárosi-falusias településszerkezetet két háztípus jelzi: Carmen „közös mosókonyhás és közös gangú” bérházban lakik, az udvarló viszont kis házikóban a Duna-parton, ahol a kertben zöldséget termeszt és méhészkedik is. A női főszereplő neve, Carmen, magától értetődően előhívja az irodalomból és az operák világából ismerős Carmen történetét. Annál is inkább indokolt tudatos kapcsolódást feltételezni a világirodalmi, operaszínpadi Carmen és Krúdy Carmenje között nem csak intertextuális megfontolásból, hanem forráskritikai szempontból is, mert néhány körülmény arra utal, hogy az író minden bizonnyal ismerte, legalábbis könnyűszerrel megismerhette Prosper Mérimée Carmen című kisregényét (hosszú elbeszélését), mivel annak magyar fordítása egy kötetbe kötve látott napvilágot Krúdy Kánaán könyve című, novellákat, publicisztikai írásokat tartalmazó válogatásával, a külső címlapon 1918-as évszámmal - valójában 1919-ben - a Modern Könyvtár 550-553. számú kiadványaként, majd 1921-ben újranyomva és kiegészítve a Magyar tükör cikkeivel, és ugyancsak egybekötve más szerzők műveivel, köztük ismét Mérimée Girmenjével. Ha előbb nem, Krúdy ekkor mindenképpen belelapozhatott a híres kisregénybe. Bár az író nem volt nagy színházlátogató, de a Carmen-téma iránti érdeklődését csak fokozhatta, hogy 1929- ben az Operaház műsorra tűzte Bizet Carmenját, Oláh Gusztáv romantikus mesevilágot idéző díszleteivel. Az előadásról szóló kritikák, beszámolók ismételten felkelthették figyelmét a vándortémává vált szenvedélyes szerelmi történet iránt. Pontosabban nem is a történet, hanem a szépséges és a szó szoros értelmében halálosan vonzó nő, a femme fatale-t megtestesítő cigánylány alakja iránt, aki nemcsak szeretőjét sodorja gyilkosságba, hanem önmaga végzetét is kihívja, hiszen szerelme féltékenységében és birtoklási vágytól hajtva két késszúrással megöli őt. Ebben az értelemben mindegy, hogy Mérimée jóval bonyolultabb, árnyaltabb elbeszélése alapján beszélünk Carmenról, vagy Bizet operájának Meilhac és Halévy által írt szövegkönyvére támaszkodva, amely egyébként a színpadszerűség követelményeinek megfelelően csupán enyhe kivonata az eredeti mese összetett, kalandos fordulatokban bővelkedő cselekményének. A Krúdy-novella szereplőinek rendszerszerű megfeleltetéséhez válasszuk inkább Mérimée eredeti történetét, már csak az intertextualitás érvényesítésének lehetősége miatt is. Carmen története alapvetően a regényes Andalúziában játszódik, Córdoba, Sevilla, Gibraltár városában, illetve a környékbeli magas hegyekben, igazi romantikus vidéken. Az óbudai Carmen esetét ezzel szemben Szindbád meséli a Három Gesztenyefához és Ecetfához címzett vendéglő udvarán a vendéglős házaspárnak. Azon oknál fogva, hogy a férfi és a nő lelki dolgokban, gondolkodásban, egyéb szellemi tulajdonságokban megnyilvánuló különbségeit megvilágítsa: „Hogyan érez a férfi, és hogyan érez a nő?” Az előadott történetben sem lépünk ki ebből a szűk udvarból, minden, ami történik, csak a beszéd által elevenedik meg. Az óbudai Carmenról felidézett történet nyilvánvalóan utal Mérimée szövegére, éppen ebben a kontextusban lesz többértelmű a mesemondó Szindbád állítása, amikor azt mondja, hogy Carmen történetéről „már beszéltünk”. Csakhogy természetesen egészen más körülmények között látjuk újra a szépségével egykor - Mérimée művében legalábbis - minden férfit megigéző, kacér cigánylányt. A Szindbád által elmondott történet szerint Carmen megöregedett (mintha fiatalon nem is szúrta volna le Don Jósé), hajdani szépségének már csak romjai maradtak. Dereka, keze, nyakszirtje még érdemes volt a szemrevételezésre, de szép szemének megadó pillantásával már jó ideje elismerte, hogy a férfiak a teremtés urai (szemben a fiatal lány makacsságát, önfejűségét, büszkeségét megörökítő Mérimée jellemzésével), hangja már 210
