Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)

Történelem - Fodor Miklós Zoltán: A Magyarországi Kárpát Egyesület Salgótarjáni Osztálya (1923–1944)

Az osztály a megalakulástól megkülönböztetett figyelemmel tekintett a Mátrára, mint túracélpontra. 1920 után a Mátra az ország legmagasabb hegységének - a korszak közvéleménye szerint meglehetősen dicstelen - címét viselte. A középhegység iránti turisztikai érdeklődés viszont őszinte volt, a Mátra „felértékelődött” a magasabb hegységek elvesztésével. A salgótarjániak visszatérően vezettek túrákat Galyatetőre, Ágasvárra, a Nyugati-Mátra gerincére (Muzsla, Nyikom), Kékesre, Párádra. A társas kirándulás menetrendje alapján Nagybátonyig vonattal mentek, aztán különböző irányú gyalogos útvonal vezetett a Mátra-bércre. Parádot, mint mátrai túra kezdő- vagy végpontját szintén vasúti járat kötötte össze Salgótarjánnal. Gyakori úti cél volt még Sírok vára. (Galyatető jelentőségéről, az ottani menedékházban fenntartott salgótarjáni szobáról alább részletesen is szó lesz.)

A város környékére, illetve a Mátra-Cserhát térségébe irányuló, MÁV vonalat is igénybevevő túrák mindenki számára elérhető költséget biztosítottak. Annál drágábbak voltak az autóbuszos utazások, azokat már sokan nem engedhették meg maguknak.

A határon túlra először 1925-ben vezetett egyhetes kirándulást az osztály, mégpedig a tagság által olyannyira vágyott Magas-Tátrába.39 40 1928-ban is sor került egy osztály által szervezett egyhetes magas-tátrai túrára, melynek résztvevői megmászhatták a Tengerszem-csúcsot, a Kis-Viszokát, a Lomnici-csúcsot és a Fehértavi-csúcsot, bejárhatták a Nagy-Tarpataki völgyet. Az út során több menedékházban szálltak meg. A kirándulás költsége 120 pengő volt - nem a kiskeresetűeknek szervezték.41

A szervezett és meghirdetett túrák szervezéséért felelős személyek a (túra) vezetők voltak. A tagság közül többen kipróbálták magukat a vezetői poszton az elnöktől kezdve az egyszerű tagokig. Gyakori túravezetők voltak többek között: Lipthay B. Jenő (alelnök), Rokfalussy Lajos (titkár), Dornyay Béla (reálgimnáziumi tanár), Horváth László (városi tanácsnok), Kaszper Kálmán (1934-ben, vagy 1935 elején Korompayra magyarosított). Gyakran vezetett túrát Szántay István (MÁV állomásfőnök, A Munka újság főszerkesztője), Karattur Antal (acélgyári mérnök), Puschmann Gyula (acélgyári tisztviselő), Kuchinka Béla képkeretező iparos, Stepanek Sándor. Hölgyek is kivették részüket a feladatból az 1920-as évektől: az egyik legaktívabb túravezető volt Zámecsnik Helén városházi tisztviselő (1933- tól az Egészségházban dolgozott). Zámecsnik Helén, és nővére, Mici, ahogy írták, szinte egyik túráról sem hiányoztak. Péter Ilona, városházi tisztviselő is sok túrát vezetett.42 43

Az osztálytagok 1926-ban megállapított éves tagdíja 8 pengő volt, pártoló tagok 2 pengőt fizettek.44 Az 1929-es éves közgyűlés 10 pengőben határozta meg a tagdíjat, a pártoló tagoké maradt 2 pengő.44

Az arcképes igazolvánnyal rendelkező tagok kedvezményes szállást élveztek a galya- tetői menedékházban (1928-as adat szerint tagoknak 1,50 pengő vacsorával, külsősöknek 2,50 pengő45), illetve 50%-os belépési kedvezményt az ekkor még az MKE Gömöri

39 A Munka. 1925. május 13.

40 A Munka. 1925. április 25.

41 Turistaság és Alpinizmus. XVIII. évf. 1928.

42 A Munka 1923-1929 közötti számai.

43 A Munka. 1926. február 27.

44 Turistaság és Alpinizmus. XIX. évf. 1929. április, 158.

45 A Munka. 1928. június 2.

132