Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)

Természettudomány - Hír János: Áttekintés Nógrád megye középső miocén korú kisgerinces lelőhelyeinek leletegyütteseiről a kutatómunka jelenlegi állásának megfelelően

Spermophüinas bredai Von Meyer 1848 Muscardinus sansaniensis (Lartet, 1851) Microdyromys complicatus De Brudn, 1966 Miodyromys aegerái (Baudelot, 1972)

Miodyromys aff. aegerái (Baudelot, 1972) Megacricetodon minor (Lartet, 1851)

Cricetodon cf. hungaricus (Kordos, 1986)

Eumyarion medius (Lartet, 1851)

Rodentia (rágcsálók): Hír J. & Mészáros L. (2002)

A mátraszőlősi lelőhelyek

Az édesvízi puhatestűhéjakat gazdagon tartalmazó zöld agyagok, szürke és sárga diatomaföldek, valamint egy lignittelep a Rákóczi-kápolna és a Gomba utca közötti földút bevágásában bukkantak felszínre. Ezt az édesvízi sorozatot a földtani irodalomban először Horusitzky (1942) említette. (A földutat mára már erősen benőtték a cserjék és a kilencveneskétezres években még tanulmányozható szelvények természetes úton betemetődtek.)

A terepi munkát 1998 és 2006 között megszakításokkal több részletben folytattuk és három lelőhelyet tártunk fel. Eredményeinket több közleményben is publikáltuk (Gál et al 1999, 2000; Hír 2011, Hír & Kókay 2004, 2011). Itt csak a legfontosabb következtetésekre térünk ki.

1. A mátraszőlősi lelőhelyek anyagán látható, hogy itt édesvízi, mocsári környezetben, autochton módon történt a csontok fosszilizációja. A maradványokon szállítódás nyomai nem láthatók. A többi tanulmányozott lelőhelyhez képest jobb állapotban őrződtek meg a kétéltűek és a madarak sérülékeny csontjai is.

Sekély édesvízi környezetet jeleznek a kagylósrákok is. A flamingó előfordulása ugyanakkor arra utal, hogy a közelben jelentős kiterjedésű féligsós víztest is volt.

2. A lelőhelyek korának behatárolásához két fő támpontunk van. Az egyik a gazdag puhatestűfauna, mely Kókay József szerint késő bádeni korú. A másik a tipikus Democricetodon freisingensis hörcsögfaj jelenléte. Ez a faj a svájci és a bajor molasszban az MN7/8 gerinces biozóna tipikus eleme. A faj jellegzetes populációját a svájci Anwil faunájából írta le Engesser (1972). Legújabban svájci kutatók ezt az alzónát 13,2-13,7 millió évek közé datálják Kálin & Kempf (2009).

3. Az egykori éghajlat jellemzéséhez alapvető tény, hogy itt már hiányoznak a krokodilok, melyek a valódi szubtrópusi klíma biztos jelzői. A pollenegyüttesben a meleg-mérsékelt éghajlatot jelző fenyők dominálnak (Pinus, Picea). Mellettük kisebb számban szubtrópusi (Tsuga, Zelkova, Pterocarya) és trópusi elemek (Sapotaceae, Symplocos) is előfordulnak.

A rágcsálófaunában a repülő mókusok (Albanensia, Blackia), pelék (Muscardinus, Paraglis) és hajnalegerek (Eomyops, Keramidomys) jelenléte humid éghajlatot feltételez.

Összességében bizonyos, hogy Mátraszőlős késői bádeni leletegyüttese már nem a középső miocén klímaoptimum, hanem a középső miocén klímaátmenet („Middle Miocene Climatic Transition”) körülményeit tükrözi.

233