Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)
Művészettörténet - K. Peák Ildikó: „Visszatérsz-é hosszú utadról még, Hozol-é magaddal virágot, violát?” (Gulácsy Lajos nőábrázolása a Dornyay Béla Múzeum Mihályfi-gyűjteményében)
mint az előző művön, a piros szájon, a nőiség jelképén van, így válik a leheletfinom nőalak rendkívül nőiessé és intellektuálissá egyszerre. Az éteri nőalakokat követően egy valóságos, húsvér nőalakot szeretnék bemutatni. Az 1906-ban, Párizsban keletkezett, Ülő nőt ábrázoló rajz figurája az előzőekhez képest egy nagyon is életszerű, igazi párizsi nő. A figyelő tekintetű, jobbra fordulva gesztikuláló alak mintha egy beszélgetés részvevője lenne. A hétköznapi pillanatot megragadó friss rajzon Gulácsy a nő arcélére, figyelemről árulkodó tekintetére, a divatos kalapra, elegáns frizurájára és gesztusára helyezi a hangsúlyt. A mű többi eleme a képtérben lefelé haladva egyre inkább elnagyolt, az ülő nő szoknyája csupán alig jelzett már. Ma már kérdés, hogy befejezetlen alkotásról van-e szó, vagy a lényegesre koncentráló vázlatszerű állapot szándékosan emeli ki az alapmotívumot. A Díványon - a művész által adott alcím: Orient Express - című, 1910 körül készült kisméretű ceruzarajz egy századfordulós szalon közegébe helyezi az imádott Nőt. Háttámlás kanapén ül, utcai ruhában az ideális szépségű figura. A környezetet dús függöny, a háttérben a falon kép vagy tükör jelzi. A nőalakhoz balról elegánsan öltözött férfialak hajol, gesztusa az udvarlásé vagy a vigasztalásé. A férfiben nem nehéz felfedezni Gulácsy kissé idealizált, megszépített figuráját. A nő klasszikus arca tartózkodást, talán fájdalmat fejez ki, a férfitől elforduló mozdulata megközelíthetetlenséget, elzárkózást sugall. A férfi talán a művész önmaga teremtette alteregója, Louis Gaulois, a szalonok különös-különc hőse, akire így emlékszik Cevian Didó: „...vajon most is mosolygós félselypítéssel mondod a szavakat, mikor Pauline Holsel odaáll a kerek asztalka elé, és rózsaszín szalagocskával keresztbekötött bokáját és hegyes ezüstös topánkáját az első gavotüépésre bátran előrenyújtja és Favelio márkinő, a te legtökéletesebb barátnőd ujjai a spinéten nyugszanak, te pedig a márkinő mögött állasz, előrehajolva az orgonacsokor felé, mely barátnőd előtt egy borostyánkőszín vázába van téve és csak ennyit suttogsz: Zene.”3 A reneszánsz vagy rokokó ruhába öltözött Gulácsy egyébként a korabeli művész szalonok valóságos, zavarba ejtően különös figurája volt. 3 SZABADI 1989. 158. 220
