Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)

Régészet - Baráth Anita Carmen: A késő-középkori öv a falképek és a régészet tükrében

16. század közepéig tartó (igen tág időintervallumra) keltezett temető sírjából.32 Felvonultatva számos keleti párhuzamot Pálóczi Horváth András arra a következtetésre jutott, hogy ezeket a főként Bizánc hatáskörébe tartozó területeken fellelhető, gazdag és többnyire egyedi díszítésű, de archaikus formát mutató viseleti kellékeket Délkelet-Európá- ban a társadalom vezető rétegének tagjai használták. Magyarországon a kunok révén terjedtek el, s készítésüket lassan átvették a magyar műhelyek.33 Az az érdekes, hogy Szent Demeter és Szent György álló alakja, illetve az archaizáló köpenyviselet ábrázolása szintén a bizánci hatáskörbe tartozó területek művészetében népszerű. Ruházatuk a vizso- lyi falképen határozottan archaikus vonásokat mutat, ami a részletgazdag öv fényében különös jelenség volna. Viszont azt nem állíthatjuk, hogy nyugatabbra ezek a típusú li- liomos övveretek ismeretlenek lennének, a 13. század végéről például Hannoverből vagy Heilbronnból ismerünk hasonlót.34 Ez pedig felveti a kérdést, hogy jogos-e a szentkirályi övét továbbra is kizárólag ebben a keleti megvilágításban látni, és feltétlenül a kunokhoz kötni.

Szintén érdekes a Gerevich megfogalmazása nyomán elterjedt divatváltozás elmélete, miszerint a 14. század közepén a bő szabású ruhát felváltotta volna a szoros, testhez álló öltözék. Ez az én szempontból azért is fontos, mert a sírokban és az ábrázolásokon is az öv helyzete a ruházat divatjának legalkalmasabb fokmérője. Az a gondolat vert szilárd gyökeret a kutatásban, hogy míg a század közepéig a derékon vagy némileg alatta hordták az övét, amelynek így több funkciója is volt, addig a század közepétől a szoros ruhán lecsúsztathatták a csípőre. Ez változott volna meg ismételten a 14. század végén, mikor újra divatba jött a lenge, bő szabás.35 Ezt az elképzelést azonban nem feltétlenül támasztják alá a falképek. Igaz, hogy a kiindulópontot főként a Szent László ábrázolások adják, ahol adott egy katonai közeg, de kérdés, hogy a katonai ruházat mennyire adhat pontos képet a mindennapi viseletről. Amit a falképek mutatnak, az egy valóban bő ruházat a század elején, majd a 30-as évek környékétől elterjed a testhezállóruha-ábrázo- lás, és ez a 15. század közepéig nem változik. Emellett viszont meg-megjelenik a bő ruha is, a 14. század egésze folyamán, mintha a kettő egymás mellett létezett volna.

Ahogy a tanulmány előszavában említettem, inkább kérdésekkel bővül a kutatás, ha a képi forrásokat elemezzük, viszont valamennyi kérdés magát igencsak keményen tartó nézetet kérdőjelez meg. A freskók alapján kétségbe vonható a felvázolt divatváltozás jelensége, a teljes övkronológia, amely nyilvánvalóan revízióra szorul, hogy áthidaljuk az említett 14. századi hiátust, és a képek nem utolsósorban a rekonstruálásnak is fontos forrásai, ezért a művészettörténeti anyag ismerete és felhasználása elkerülhetetlen a régészet számára.

32 PÁLÓCZI 1972. 195.

33 PÁLÓCZI 1972. 196.

34 FINGERLIN 1971. kát. sz. 353., 105-106.

35 GEREVICH 1943. 150.

213