Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)
Régészet - Baráth Anita Carmen: A késő-középkori öv a falképek és a régészet tükrében
alapul, ebből vontam le következtetéseket, amelyeket később összehasonlítottam a régészeti kutatások eredményeivel. A régészeti tárgyú publikációkra jellemző, hogy illusztrációként fel-felbukkannak képi analógiák ruházatok vagy viselési módozatok rekonstruálásához, de a reprezentáláson kívül ezeknek a forrásoknak a régészeti kutatásokban egyéb szerep nem igen jutott.3 Az idézett ábrázolások is általában ugyanaz az egy tucat jól ismert minia túra a Képes Krónikából vagy falkép a Szent László legendát ábrázoló freskóciklusokból. A Képes Krónika a viselet szempontjából egy alaposabban kiaknázott képi forrás, viszont azok a tanulmányok és a disszertáció, amelyet ebben a témában olvastam, csak minimálisan vették figyelembe a tényleges tárgyi anyagot.4 Nyilvánvalóan nehéz az egyensúlyt megteremteni, és én is kicsit nagyobb figyelmet szenteltem maguknak a képeknek, de törekedtem arra, hogy mindkét műfaj arányosan legyen jelen. Mivel a forrásanyag hatalmas, a 14. század egészének és a 15. század első harmadának anyagára szűkítettem a kutatási területem, ezen belül is kizárólag a falképeket vizsgálom, így ezek az Anjou- és a Zsigmond-kort, a művészettörténeü terminológia szerint az Érett és az In- ternacionális gótikát fedik le. Ebben a rövid tanulmányban viszont - a téma terjedelme miatt - csak az Anjou-kori példák közül szemezgetek, mivel ez az az időszak, amely a legtöbb nyitva hagyott kérdéssel küszködik.5 Hozzánk viszonylag közel, Kremsben működik egy kutatóintézet, ahol létrehoztak egy adatbázist, amely az anyagi kultúra valamennyi területét érintve, tehát konyhai felszereléseket, szerszámokat, játékokat, ruhákat, ruhatartozékokat gyűjti össze középkori képeken.6 Én gyakorlatilag ennek mintájára foglalkoztam egy konkrét forráscsoport, a falképek ábrázolásaival. Mivel egyébként valamennyi forrástípus különböző kérdéseket vet fel, talán a legkönnyebben kezelhető a freskó, mert a technika kevesebb bravúrt enged, a festők pedig viszonylag helyhez kötöttek. Röviden átvizsgáltam az Árpád-kori falképeket is, amelyeket eredetileg nem volt szándékomban kizárni a kutatásaimból, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a korszak képei az anyagi kultúra kutatására szinte teljesen alkalmatlanok. Az államalapítást követő három évszázad a falképek vonatkozásában egy roppant hiányos, ennélfogva ismert emlékeinek forrásértékét tekintve is nehezen mérlegre tehető korszak. Néhány kivételtől eltekintve egy nagyon töredékes, rongálódott, csupán kis felületeken megmaradt anyagról van szó. Ugyan akadnak többszereplős jelenetek, egészalakos figurákkal, de a viselet tekintetében valamennyi problémás, és csak fenntartásokkal vázolhatunk általános képet a korabeli falfestészet kvalitásairól, s azon keresztül tágabb értelemben olyan jelenségekről, mint a divat. Kevés példáinknak is legtöbb esetében a jelenetek zöme rögzült ikonográfiái megoldásokat mutat, roppant egyszerű kánonszerű drapéria-ábrázolással, modorosán ismétlődő mintázatokkal, típusértékű szabással, ékszer vagy bármiféle viseleti kiegészítő elem nélkül. Akad egy-egy ritka példa, amely az öltözködés kutatásához (szabás, színek) hozzájárulhat (ld. a szalonnái református templom Antiochiai Szent Margit életét és vértanúságát ábrázoló falképei),7 de ruhakiegészítőkkel Árpád-ko3 Ld. HATHÁZI 2004.; FODOR 1970.; FODOR 1972.; PÁLÓCZI H. 1982. stb. 4 Ld.pL KOVÁCS 2010. 5 A tárgyi anyag szempontjából nagyon érdekes lenne megvizsgálni a táblaképeket is, bár módszertanilag nehezebb is lenne velük boldogulni. 6JARITZ 1991. 102. 7 LESZIH 1957. 142.; HOKKYNÉ SALLAY 1981. 205
