Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)
Történelem - Fodor Miklós Zoltán–Póczos Sándor: „Mazsola” a vasútállomáson (Egy technikatörténeti emlék megmentése)
Egy visszaemlékezés szerint a síküveggyár területéig, majd onnan kifelé a MÁV tolatómozdonya mozgatta a vagonokat. A gyár területén dolgozott a vállalat tulajdonában lévő kezdetben gőz-, az 1960-as évek elejétől pedig a tudomásunk szerint legalább két A21- es dízelmozdony. A mozdonyszínt a gyár északi részén helyezték el. A bejövő nyitott vagonokban szenet, illetve az üveggyártás alapanyagául szolgáló homokot, dolomitot, mészkődarát juttatott a rendeltetési helyére a gyári tolatómozdony. Zárt vagonokban érkezett a szintén alapanyag szóda, illetve glaubersó. A nyersanyagot futó daru segítségével rakodták ki. A kész üvegárut (különböző rendeltetésű táblaüveget ládákban) zárt vagonokba rakodták be. Jellemzően 2-3 vagont mozgatott egyszerre a tolatómozdony, mégpedig 24 órás szolgálatban. (A ki-berakodás felelőse a térmester volt.)13 A vonatszerelvény összeállítása természetesen a MÁV vasútállomás területén zajlott. Mindkét üzemben vasúti üzemvezető felelt az iparvágányon folyó vagonrendezés zökkenőmentes működtetéséért. Az A21-052-es mozdony megmentése és kiállítása A Salgótarján Főtéri vasútállomáson 2016. június 25-én, a Múzeumok Éjszakája keretében kiállított A21-052-es mozdony szolgálatának 2013-as befejezése óta az acélgyár területén állt. Küllemi állapotán az elmaradt felújítások mellett jól látható nyomokat hagyott még a többéves inaktivitás, melyek együttesen a jármű (különösen a géppark korábbi darabjai sorsának ismeretében) prognosztizálható jövőjét is körvonalazták. 2014-ben civil kezdeményezésre, vasútbarát lokálpatrióták felvetésének eleget téve a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum (DBM) felvállalta a település ipartörténetében jelentős szerepet betöltő A21-052 pályaszámú tolatómozdony megmentését, a nagyközönség számára történő bemutathatóságának előkészítését. Ennek során a DBM a Nemzeti Kulturális Alapnál nyert pályázati forrásból megvásárolta a járművet. A kihelyezéshez, a nyilvánosság részére történő bemutatáshoz feltétlenül szükséges volt a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. segítő közreműködése. A cég vezetése hozzájárult a Salgótarján Főtéri Vasútállomáson történő elhelyezéshez. „Mazsola” új helye az 1993- tól a főtéri vasútállomáson kiállított, 1895-ben gyártott, az acélgyárban 1955-1981 között szintén vagonrendezési feladatot ellátó 377.210-es szertartályos gőzös meghosszabbított sínszakasza lett. A MÁV térítésmentesen közreműködött az elhelyezés technikai lebonyolításában. (8. kép) A felújítás során első lépésben egy vasutas szakember a mozdony vontathatóságát, a futómű állapotát vizsgálta meg. Ezt követően az alváz egy Brigéciolos permetet kapott a lerakodott olajsár könnyebb eltávolíthatósága érdekében. Egy-két órás áztatás után a fellazult szennyeződést a VGÜ magasnyomású víz felvitelével takarította le. A főtéri vasútállomáson a korábban is meglévő sínszakaszt, melyen 1993-tól az „Ilonka” nevű gőzös állt, meghosszabbították. Az ágyazat kialakítását a MÁV pályafenntartási dolgozóinak segélykocsi-szolgálata végezte. A síntalapzat 2016. május 11-én készen állt az A21-es fogadására. 13 Fodor Miklós, a síküveggyár volt gyártmányfejlesztési csoportvezetőjének visszaemlékezése alapján. 117