Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)
Történelem - Várkonyi-Nickel Réka: Az Oral History módszertani lehetőségei és határai a kollektív traumák kutatásában
lékeinket őrizzük-e vagy csak egyfajta „kollektív emlékezet” morzsáit, amely talán pontosan az elmondottak szerint soha nem is létezett? (Itt gondoljunk egy olyan kedves kisgyermekkori jelenetre, amelyet sokszor emlegettek a család idősebb tagjai velünk kapcsolatban és felnőttként mintha mi is emlékeznénk rá, de már nem vagyunk biztosak benne, hogy saját emlékeinket látjuk-e magunk előtt?) Maurice Halbwachs francia szociológus az 1920-as években alkotta meg a „kollektív emlékezet” (mémoire collective) fogalmát, majd évtizedekkel később Pierre Nora, az Annales körhöz kötődő mentalitástörténész kezdeményezésére indult Franciaországban „az emlékezet helyei” elnevezésű történetírói program, amely mérföldkőnek bizonyult a hivatalos történetírás és a kollektív emlékezet nemzetközi diskurzusában.15 A német ókortudós, Jan Assmann ezt követően alkotta meg nagyszabású emlékezetkoncepcióját, amelyben megkülönbözteti egymástól a hideg és a forró emlékezetet, attól függően, hogy megvan-e még a múlt vitalitása (mond-e ma is olyat, amellyel közvetlenül formálja a jelent) vagy sem? Ha jelentős hatással van a jelenre, azt a forró emlékezet esetének nevezi. Ezzel szemben a hideg emlékezet, amikor a múltban történtek már napi aktualitásukat vesztik, vagyis kulturális ábrázolássá és problémává szelídülnek. Gyáni Gábor egy egész könyvet szentelt az emlékezet, az emlékezés és az elveszíthető múlt problémakörének.16 A kollektív traumák kutatására alaposan fel kell készülni. Lelkileg megterhelő nemcsak az interjúalany, de a kutató számára is, módszertanilag pedig megkerülhetetlen a pszichológia traumaelbeszélésekre vonatkozó alapvető elméleteinek ismerete. Pontosan mit is értünk trauma alatt? A pszichológiai definíció értelmében „traumának tekinthető minden olyan egyszeri vagy krónikus lelki és/vagy testi extrém abúzus (például nemi erőszak, baleset, gyógyíthatatlan betegség, fontos személy halála, természeti katasztrófa, válás, totalitárius hatalomnak való alávetettség stb.), amely hosszantartó és disz- funkcionális reakciókat vált ki a túlélőben, tehát nem képes azt feldolgozni, ezért az érzelmi háztartás, az identitás, a szociális kapcsolatok és a globális jelentésrendszer negatív módosulásaihoz vezethet.”17 Pintér Judit Nóra: A nem múló jelen című könyvében a pszichológia és a filozófia oldaláról közelítve járta körbe a trauma és a hozzá kapcsolódó nosztalgia kérdését, nélkülözhetetlen információkat adva át a traumaelbeszéléseket történeti forrásként felhasználni kívánó kutatóknak. Miért, illetve hogyan használhatjuk ezeket az interjúkat a múlt rekonstruálására, illetve megismerésére? A pszichológiai értelemben vett trauma tökéletesen megvilágítja a tapasztalat és az élmény közötti különbséget. A trauma egy olyan radikálisan negatív élmény, amely ahelyett, hogy múlttá, feldolgozott tapasztalattá válna, a tudat homlokterében marad. A traumatizációt veszteségélmény kíséri és a traumán átesettek úgy érzik, hogy valami sajátot veszítettek el, amely maga után vonja a világban való otthonosság érzésének elvesztését. A trau- matikus eseményt követően az ember idegennek érzi magát a világban, és idegenként tekint saját magára is. A traumát kiirtani nem lehet, de ha integráljuk mint jelentést, amely az élethez segít, akkor egyszerre szüntetjük meg és őrizzük meg: fosztjuk meg állandó jelenlététől, tesszük saját múltunkká, múltként a személyiségünk részévé. Röviden 15 Magyarul is megjelent tanulmányaiból egy jelentős válogatás. Lásd NORA 2010. 16 GYÁNI 2010. 17 PINTÉR 2014. 35. 105
