Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Történeti ökológia - Judik Béla–Szepessyné Judik Dorottya: „Felbecsülhetetlen kincsük Salgó” – tájtörténeti vázlat a középkortól a 20. századig
puszta.28 Az uradalomhoz tartozó települések a Karancs-Medves vidék nagyobbrészt er- dősültebb helyein feküdtek. Az erősséget 1554-ben a törökök Kara Hamza szécsényi és Ali hatvani bég vezetésével a hagyomány szerint csellel elfoglalták. A törökök a vár nehéz megközelíthetősége miatt a súlyos ágyúk helyett cselesen faderekakat raktak a talyigákra, és ezeket ágyúnak nézve, Zagyvái Simon salgói várkapitány feladta a várat.29 Salgó a török hódoltság idején náhije (legkisebb török közigazgatási egység) székhely volt. A hatvani szandzsákhoz (középszintű török közigazgatási egység) tartozott, melynek kánunáméja (ráják szolgáltatását rögzítő rövid jegyzék) szerint minden háztartásnak 25 akcsét kellett fizetnie tűzifa és szénaadó címén.30 1568-1569-ből számazó adatok szerint 19 gyáogos és 19 martáóc állomásozott az erősségben. Hasonlóan a többi török kézre jutott területhez, a magyar földesúr Salgó esetében is fenntartotta birtokigényét, és a neki járó juttatásokat behajtatta. Derencsényi Farkas fiának, Istvánnak halála után 1573-ban kiráyi adományozássá a Balassa család birtokába jutott a salgói vá és az uradáom. A hódoltság alatt is jellemző volt az erdők kihasználása, hiszen a Török Birodáomnak ügyelni kellett az átala elfoglalt váak faműveinek folyamatos karbantartásáa, a tüzelőanyag biztosításáa, ennek során a helyi adottságokra és a lakosság ingyenmunkájáa támaszkodott. A vár teljes pusztulása 1593-ban következett be, amikor a tizenöt éves háború során Prépostváry Bálint seregének - a szomszédos Boszorkánykőre helyezett - ostromágyúi romba döntötték.31 A Salgót őrző 50 fős török védőcsapat harc nélkül feladta a várat. Ezzel a vidéken megszűnt a közvetlen török uralom.32 33 A Karancs-Medves vidékének másik vára Somoskőn volt, amelyet csak 1575-ben tudtak elfoglalni a törökök, és amit szintén 1593-ban foglaltak vissza a Királyi Magyarország csapatai. A somoskői vár katoná szerepe a 18. század elejéig még fennmaradt. Az erdők a végvárak számáa nemcsak a faanyag szempontjából voltak fontosak, hanem az erdei mellékhaszonvételek szempontjából is, hiszen az ebből származó jövedelem számottevő volt. A faszénégetés is fontossá vált, hiszen a kohók, hámorok fűtése mellett a fekete lőpor egyik alkotóeleme a faszén volt. Ennek előállításához a legjobb alapanyagnak a bükk és a gyertyán számított, és csakis egészséges fából készíthették. A vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveiben nyomon követhetjük, hogy ebben az időszakban mennyit foglalkoztak a várakkal és azok folyamatos faellátásával. Megszabták, hogy egy-egy vár faműveinek építéséhez, javításához, fűtéséhez egy-egy járás jobbágysága portánként mennyi gerendát, hány szekér fát szállítson, és ha szükséges volt, munkaerőt a környező falvakból 1654-ból származó jegyzőkönyvi bejegyzés szerint a somoskői erdőkből szállítottak „nagy gerendákat” Fülek várának építésére.3 28 Nógrád vármegye. Magyarország vármegyéi és városai. Szerk. BOROVSZKY Samu. Bp., 1911. 91. p. (Nógrád vármegye, 1911.) 29 Salgótarján története, 1972. 135. p. 30 BAYERLE Gusztáv: A hatvani szandzsák adóösszeírása 1570-bőL Hatvány Lajos Múzeumi Füzetek. 14. Hatvan, 1998. 31 FELD 2002.237. p. 32 Salgótarján történelmi kronológiája, 1996. 11. p. 33 TÓTH Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái. 1652-1656. Salgótarján, 2001. Nógrád Megyei Levéltár. 1231. sz. 67
