Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Történeti ökológia - Judik Béla–Szepessyné Judik Dorottya: „Felbecsülhetetlen kincsük Salgó” – tájtörténeti vázlat a középkortól a 20. századig
közök készítéséhez, a már említett védelmi sáncok felállításához. Az i. e. 750 táján bevándorolt szkíták véget vetettek a bronzkori műveltségnek. Főfoglalkozásuk állat- és főleg lótenyésztés volt. Az i. sz. 1-2. században a szkíták uralmát a kelták váltották fel.8 A kelták voltak vidékünkön a meghonosítói az állati erővel végzett földművelésnek, a vas széles körű alkalmazásának, a bronzművesség magasabb fokának és a fazekaskorong használatának. Őket tekinthetjük a Zagyva- és a Tarján-patak völgyén északra, Fülekre vezető út nyomvonala kialakítóinak. A vas segítségével a mezőgazdasági eszközök is fejlődtek, ami a földművelés kiterjesztését vonta maga után. A szarmaták, a hunok és azt követően az avarok éltek a vidéken.9 A kelták és a szarmaták a mezőgazdasági tevékenység céljára alkalmas területeket az erdőktől aszalás és égetéses irtás útján vették el.10 11 A római uralom alatti pannóniai erdők kiterjedésére, jellemző fafajára utalt, és feltételezhető, hogy a barbaricumbeli Karancs-Medves vidékére is jellemző lehetett a „glan- difera”, azaz a makkos és az „immanes silvae”, azaz hatalmas erdő jelző is.11 A természet készen-adta javainak felhasználása: 9. századtól a 17. századig A honfoglalás előtü különböző népvándorlási mozgalmak is alakították a térség képét, szintén aszalással és égetéses irtással tovább csökkentve az erdő borította területek számát a vidékünkön. Györffy György szerint a honfoglaló magyarság 895-ben foglalta el Nógrád megye keleti harmadát a Dunáig. Nem állapítható meg, hogy a megye területén melyik törzs szállt meg, melyik vezérnek mely terület jutott, és ebben a vidéken fellelhető törzsi helynevek: Berény és Tarján adhatnak támpontot.12 A honfoglalás után megtelepedett magyar törzsek közössége az erdőt közösen használta, elterjedtebbé vált az állattartás és vele a legeltetés is. A Magyar Királyság létrejöttével a közös erdőbirtoklást felváltották a királyi kezelésű erdők, melyeket erdőispánságokká szerveztek, először az ország belsejében, aztán a határvidék betelepült részein. Az erdőispánságok szolgáltató népei az erdőóvók, más néven ardók voltak. Az erdőóvók fegyverrel védték az erdőt az idegen behatolóktól, beszedték az adókat és vigyáztak, hogy a jogos használók se rongálják az erdőt favágás, legeltetés alkalmával, és csak a saját szükségleteikre használják.13 14 A királyi birtokok mellett jelentős területeket alkottak a nemzetségek birtokai, melyek a 13 - 14. században tovább gyarapodtak. A tatárjárás után a hegyes, erdős vidéken igen jelentős várépítkezés indult meg. IV. Béla utasítása szerint „arra alkalmas helyeken erődítmények létesüljenek, várak épüljenek”.1'1 Az Illés-ág uradalmához tartozó hegysoron, a 625 m magas, zsákként egymás8 Salgótarján történelmi kronológiája, 1996. 9. p. 9 Salgótarján története. Főszerk.: Szabó Béla. Salgótarján, 1972. 17-20. p. (továbbiakban Salgótarján története, 1972.) 10 Magyarország növényvilága. Pannon enciklopédia. Budapest 1995. 222. p. 11 SZABÓ Miklós: A kelták nyomában Magyarországon. Budapest 1971. Corvina Kiadó. 87. p. 12 Lásd Nógrádvármegye kialakulása c. térképet GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. IV. Bp., 1998. Akadémiai Kiadó. 212., 215. p. (továbbiakban GYÖRFFY 1998.) 13 TAGÁNYI Károly: Magyar erdészeti oklevéltár. I. köt Bp., 1896. VIII-IX. (továbbiakban TAGÁNYI 1896.) 14 SZENDE László: Magyarországi várak Rogerius korában. In: Limes. 14. évf. 2001.1-2. sz. I. köt 113. p. 64
