Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)

Múzeumpedagógia - Gherdán Katalin–Hír János–Kormos Vanda: Legyél te is kutató! – Földtudományi témájú múzeumpedagógiai foglalkozások a Pásztói Múzeumban

Őslénytani kutatótáborok Az őslénytani kutatótáboroknak több mint 30 éves múltja van. Az elsőt 1982-ben szervezte Hír János, akkor még középiskolai tanárként. A résztvevők a Kazincbarcikai Irinyi János Vegyipari Szakközépiskola diákjai voltak, akiket a nomád, természetközeli élet izgalmaival, szépségével igyekezett megismertetni (Hír, 2010). A kutatótáborokat ma is elsősorban középiskolás diákoknak szervezzük, de a koráb­bi táborozok közül is többen visszajárnak, így egyetemisták is dolgoznak velünk. A résztvevők valódi őslénytani ásatásba kapcsolódhatnak be: Hír János kutató pale­ontológus szakmai irányításával egy-egy ősmaradvány-lelőhelyet tárnak fel, dokumen­tálnak, és mintákat gyűjtenek a laboratóriumi feldolgozáshoz. Ezzel egyben a múzeum gyűjteményi anyagát is gyarapítják. A mostanáig feldolgozott lelőhelyek között vannak nyíltszíniek, például a Sámsonháza közelében fekvő Oszkoruzsa-árok, vagy a mátraszőlősi Rákóczi kápolna alatti útbevágás, de több barlangi ásatás is folyt például a bükki Pongor-lyukban, vagy a Peskő-barlangban (Hír et ai, 2015). A táborok önfenntartók, a résztvevők sátorban laknak, magukra főznek. A napirend szerint a délelőtt a kemény munkáé. A bányászbrigád a terepi feltáró munkát, mintabe­gyűjtést végzi (1. fotó). A táborba szállított anyag először az aranymosó brigád kezébe kerül, akik egy iszapológép segítségével tisztára mossák (2. és 3. fotó). Szárítás után kez­denek el dolgozni a Hamupikőkék, akik nagyítószemüveg és csipesz segítségével kivá­logatják a tudományos vagy demonstrációs szempontból érdekes leleteket (4. fotó). Molluszkahéjakat, kisgerincesek csont- és fogmaradványait, növénymaradványokat. A délutánok kötetlenebbek, amikor a tábori könyvtár böngészésére, pihenésre, játékra, tú­rázásra is van alkalom (Hír et al„ 2015). 3. fotó ...ma iszapológéppel dolgozik az aranymosó brigád 4. fotó Aprólékos, de jó hangulatú munka az értékes leletanyag kiválogatása 1. fotó Munkában a bányászbrigád 2. fotó Az iszapolás kezdetben kézi szitákkal folyt... 349

Next

/
Thumbnails
Contents