Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)

Természettudomány - Hír János: Előzetes beszámoló a Kozárdi Formáció típusszelvényéből gyűjtött gerinces maradványokról

Muscardinus cf. sansaniensis (Lartet, 1851), középső miocén mogyorós pele Leletanyag: 1 Ml (3. ábra 5.).

Leírás. Kopott, idős példány. Az alacsony, lapos rágófelszín kontúrja trapéz alakú, a hátulsó szélesség meghaladja az elülső szélesség mértékét. A rágófelszínt haránt- és dia- gonális irányú redők alkotják. Az 1. redő (anteroloph) enyhén diagonális helyzetű és mindkét vége szabad. A 2., 4., 6. és 7. redő linguálisan kapcsolódik. A 3. és az 5. redők csak a labiális oldalon fejlődtek ki. A 3. redő rövid, míg az 5. eléri a rágófelszín közepét.

Kommentár. A Muscardinus nemzetség (melybe a ma élő mogyoróspele is tartozik) ősének általában a középső miocén végén kihalt Glirudinus nemzetséget tartják (Daams & De Bruun 1995). Ennek némileg ellentmond Aguilar & Lazzari (2005) álláspontja, akik a Muscardinus nemzetség korai miocén (MN4/MN5) zónák határán történt bevándorlását látják bizonyítottnak a franciaországi Blanquatére 1. fauna összetétele alapján, ahol a Muscardinus sansaniensis együtt fordul elő négy Glirudinus fajjal.

Spanyolországban a M. thaleri faj első előfordulását a Valdemoros 3E lelőhelyről írták le (Daams 1985). A fauna biokronológiai helyzetét a D3 helyi zónában határozták meg, mely megfelel a korai miocén MN 5 zóna középső részének.

A Muscardinus nemzetség törzsfáját először Aguilar (1982) vázolta fel, később ezt Garcia-Alix et al (2008) pontosították. A nemzetségen belül három független evolúciós vonalat különítettek el, és ezek közül egy vezetett el a jelenkori fajhoz. Egy második vonal utolsó képviselője a Nagyvárad közelében fekvő Betfia község közelében fekvő karszthasadékokból leírt korai pleisztocén Muscardinus dacicus (Kormos 1930). A harmadik vonal a pliocénben halt Id. Utolsó képviselője a németországi Gundersheimből leírt Muscardinus helleri Fejfar & Storch (1990).

Myoglis meini Baudebt, 1965, középső miocén pele

Leletanyag: 1 ml (3. ábra 4.).

Leírás. Négyszögletes kontúr (a hosszúság meghaladja a szélességet), lapos rágófelszín, 3 gyökér: (2 anterior, 1 poszterior helyzetű). A rágófelszínt négy fő redő és három másodlagos redő alkotja. A fő redők keresztmetszete fordított V -alakú. Az 1. és a 4. fő- redő transzverzális, a 2. és a 3. enyhén diagonális helyzetű. A főredők mindkét végükön szabadon végződnek. Az 1. és a 2. főredők között egy kettős másodlagos redő fejlődött ki a linguális oldalon. Közülük az elülső a hosszabb, mely a fogkorona hossztengelyéig húzódik és szintén szabadon végződik. A 2. és a 3. főredő között a linguális oldalon egy alacsonyan fejlett és vékony másodlagos redő (centrolophid) található, mely ugyancsak a fogkorona hossztengelyéig ér.

Kommentár. A Myoglis meini faj kárpát-medencei előfordulásai:

Neudorf Spalte (Sabol et al 2004)

Subpiatrá 2/1, Hír & Venczel (2005)

Subpiatrá 2/2, Hír & Venczel (2005)

Felsőtárkány-Felnémet 2/3, Hír (2006)

Felsőtárkány-Felnémet 2/7, Hír (2006)

Felsőtárkány 1, Hír & Kókay (2009)

Felsőtárkány 3/2 Hír (2003)

Felsőtárkány 3/10 Hír & Kókay (2010)

334