Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)

Művészettörténet - K. Peák Ildikó: „A Balaton a természet örömkönnye” (Egry József és a Balaton)

Egry - külföldi útjai ellenére - az általa választott kedves hazai tájhoz kötődött, mind művészetében, mind mindennapjaiban. Feljegyzéseiben így vallott erről a kötődésről: „Olaszországban, Szicíliában betegen, érettebb koromban jártam. Őszintén szólva az olasz művészetek nemigen érdekeltek... Sokat nézegettem a nápolyi múzeumban a görög-római, egyiptomi műveket. Szóval szép volt, tanulságos volt. Azonban valahogy a lényeg mégis az itthoni atmoszférához kötött. Különösen a Balaton kötött magához. Valahogy a Balatonnal úgy vagyok, mint az a balatongyenesi polgár, aki a múlt háborúban Szicíliában volt hadifogoly. Mikor a Balatonparton beszélgettem vele, mondtam neki: na ugye szép volt az a tenger ott? Hát bizony szép lett volna, csak ne járt volna mindég a Balaton a fejembe. Egyszóval akármerre jártam, öntudatlanul az itthoni világunkhoz mértem, vonzódtam, akár a Szajna-parton csavarogva, festegetve, akár a flandriai Memlingek tanulmányozása, vagy a brugge-i csatornaparti rakodómunkások festegeté- se közben - mindig magamat kerestem. Végre is a művészetben a lényeg csakis az önálló mondanivalóban nyilvánul meg. ”u

Míg a húszas években a tájképek mellett Egry biblikus témákat, nagyalakos, a képmezőt teljesen betöltő figurákat megjelenítő alkotásokat is festett, a harmincas évektől a legfontosabb témakörré a balatoni táj vált oeuvre-jében. Ezt a tájat a mindent elöntő fény teszi transzcendenssé, mely nem csupán egy hangulati részlet, hanem a képek rendező, szervező eleme. Ragyogó, mindinkább kivilágosodó színvilága is ezt a fényt hordozza, újjáértelmezve a természetelvűséget, hiszen Egry festményeit nézve nem határozott, naturális természeti formákat látunk, hanem azt, ahogy a nap fénye áthatja és átalakítja ezeket a formákat. A művész ennek a ragyogásnak megragadására új, egyéni technikát fejlesztett ki, nehézkesnek érezve az olajfestéket, az olaj és a pasztell keverésével érte el a szükséges könnyedséget.

Ebből az időszakból a Dornyay Béla Múzeum Mihályfi-gyűjteménye két datálatlan, de egyértelműen ide köthető grafikát őriz.

Bár az alkotások sokszorosított rajzok, mégis nagyon sokat elárulnak a művész festői világából. Egry tehetségét jól érzékelteti, hogy a Csónak a vízen, fény, dombok című, szignált litográfia a festményekhez hasonlóan tudja visszaadni a fény áradását, a tó fölött lebegő párát. A kis öbölben vállára vetett horgászbottal igyekszik csónakja felé az apró emberalak (aki maga Egry is lehetne, hiszen a művész szívesen horgászott). A háttérben, az öböl túlsó partján a dombok közt kis falu bújik meg, az épületek egy részét szinte kitakarja a képtérbe bezúduló fény. *

Egry breviárium, 140. o.

292