Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Régészet - Róbert Malček–Viktória Tittonová: A Füleki alsó vár késő reneszánsz erődítése a 2011–2015 között folytatott feltárások fényében
rendával kellett az eszkarphoz erősíteni, illetve az U6-os rétegre szórt U3-as réteg jelenléte is, melynek köszönhetően majd 1 méterrel megemelkedett az eszkarp „alapárkának” beszórása. Szinte biztosan kijelenthető, hogy az I. fázist nem élte túl a K4-es pa- lánksor, és valószínűleg a K2 sem. Ebből kifolyólag kellett tehát újratervezni a földsánc külső védelmét. Az építők elsősorban megemelték a sánc tetejét, mégpedig az U15a számú réteg beszúrásával. Ez a beszórás az alatta lévő U15b számú beszórástól csak valamivel világosabb színében különbözött, viszont elhatárolta őket a már említett U15c számú vékony mészréteg. A 70-80 cm vastag U15a számú réteg a szelvény 8-16 m-es szakaszán lett átvágva. Nem teljesen egyértelmű, hogy ez alatt az építési fázis alatt volt-e az eszkarp fölött lévő lejtőre szórva az U2a számú réteg, avagy sem. Az említett beszórás a szelvény 2-7 m-es szakaszán volt megfigyelhető, a metszetben az alja teknős kialakítású. A réteget barnás-szürke árnyalatú kompakt föld alkotta, melyben keresztezték egymást a vízszintesen elhelyezkedő homokszemcsés rögöcskékből álló vékony rétegek. Helyenként nagyobb sziklakövek is előfordultak. A réteg felszíne a keleti metszetben egyenletesen dőlt nyugat felé, a nyugaü metszetben viszont valószínűleg kiáshatták a későbbi építészeti munkálatok folyamán. Itt kell megjegyezni, hogy amennyiben ezt a réteget a II. építési fázisban szórták ide, a K2-es számú palánk már nem létezhetett. Az U15a számú réteg viszont csak az alapját képezte a sánc kialakított felső részének. Az építők még magasították a terepet az U22-es rétegcsoporttal, amibe beállították a K3- as számú palánksort. 5. ábra - A K3 palánk Az U22-es szürkésbarna, apró szemű kaviccsal kevert agyagréteg, színében és struktúrájában is szinte megegyezett az U15-ös réteggel. Elszórtan megjelentek benne hófehér mészrögök (struktúrájuk hasonló, mint az U15c réteg összetétele) és vízszintesen elhelyezkedő vékonyka homokrétegek. A rétegcsoport három, színárnyalatban minimálisan különböző rétegből tevődött össze. A legalsó, 30 cm vastag U22c réteg, az U15a számú beszórás felső és hátsó falát takarta. Fölötte helyezkedett el az U22b számú 80 cm vastag réteg. A két utóbb említett beszórásba volt beállítva a K3-as számú duplasoros pa- lánkkerítés (első sora azonban beleért az U 15a rétegbe is), melynek hátsó sora támaszkodott a kb. 60 cm vastag U22-es számú beszóráshoz. Ez a réteg adta az alapját a palán- koz kapcsolódó járószint „padlózatának”. 276