Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Történelem - Praznovszky Mihály: Köznemesség és könyvkultúra a 19. század első felében Nógrád megyében
de tény, hogy a más megyékben is tapasztalt nemesi könyvhasználatnak megfelelően a nógrádi köznemesi otthonokban is általában háromféle könyv található: a Biblia, a kalendárium és a jogi életet segítő kiadvány. Sajnos más helyen még ennyi leírást sem találunk. Az igen tehetős Plachy Sámuel 1830. augusztus 8-án halt meg, két árvája maradt. A megye azonnal bizottságot rendelt ki, hogy a meglehetős vagyont mérjék fel. A lakóhelye egy nagyméretű kúria volt, hét szobából, 3 kamrából s egy konyhából állt, kőből épült és zsindellyel volt fedve. Az egyik szobában felvettek egy „kőrösfa almáriomot”, s ahogyan írták, ebben voltak „mindenféle könyvek”, sommásan 44 darab. Emellett volt egy íróasztal is. A másik szobában ezeket a bútorokat találták: „avitska nyoszolya, kemény fából 2 darab, kemény fából író asztal kemény fából kvadrup kasznyi, mellynek négy fiókjai könyvekkel tele vágynak. ” Elképzelhető, hogy a hajdani tulajdonos számára a könyv, s általában az írásbeliség, fontos volt, erre utal például az íróasztal megléte is.47 Mocsáry Károly szintén a tehetősebb köznemesek közé tartozott, Losoncon is volt háza a liptagergei nagy kúria mellett. Itt írta végrendeletét 1836. augusztus 8-án. Sorban rendelkezett vagyonáról aszerint, hogy mit melyik gyermekére vagy a felségére hagy majd. A könyvek is feltűnnek a nagy hagyatkozásban, meglehetősen sommásan és számunkra elemezhetetlen módon, de legalább azt igazolva, hogy volt a birtokában könyv. „Minden egyéb kotsijaim, szekereim, hámos bvaim, paripáim és ezekhez tartozó készületeim, szerszámaim, könyveim, zsebbeli óráim, óra lántzaim, gyűrűim, s más illyes portékáim az Imre fiamé legyenek. ’48 Mocsáry Antal egykori kúriája Bocsárlapújtőn 47 MNL NML VII. 1830/4 48 MNL NML VIII. 1836/3 183