Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)

Történelem - Praznovszky Mihály: Köznemesség és könyvkultúra a 19. század első felében Nógrád megyében

Forgách Zsigmondról említi, hogy ugyan országos hivatalt is betöltött, a „magános foglalatosságiban is különös figyelmet érdemelt. A mesterségeket, de főképen a Tudomá­nyokat minden erejével elősegítette. ”zo A legtöbbet persze támogatójával, Forgách József­fel foglalkozik, akinek a szécsényi könyvtárát rendszeresen használta. Bemutatja a kas­télyban lévő gyűjteményét és a parkot, annak növényvilágát stb. „Mély tudományi1 Ma­gyar Gróf’-nak nevezi, akivel 30 éve már kapcsolatban áll. Sokat segített a munkájában, melynek során „ több rendbeli ezen Vármegyét illető ritkaságokat és különösségeket bi­zonyító jeles irományokat, s ritka könyveket is közlőit ő velünk, sőt ajándékul is adott... ”20 21 Megemlíti más helyen, hogy a szécsényi kastély kétemeletes, a gróf az épületet „hasz­nos és szükséges épületekkel" nagyobbította [gazdasági épületekről lehet szó], valamint „szép angoly. kertet” is épített, amelyet „ külföldi ritka plántákkal bámulásig felékesítette. ” Összefoglalóan így jellemzi Forgách Józsefet: „a tudományoknak s Literatúránknak ba­rátja. ”22 23 Majd lábjegyzetben hozzáfűzi, hogy csak hálával tartozik Forgách Józsefnek, mert „ezen Méltóság velem sok nevezeteset közölvén, sok történetek felvilágosítására se­gítséget nyújtott... (S akinek a gyermekei hamarosan eladósodtak, s a kastélyt eladták Pulszky Ferencnek.) Bágyonnál azt emeli ki, hogy itt lakott Ócsai Balogh Péter egy „jól elrendelt” residen- tionalis épületben, aki maga is a tudomány embere lehetett: „nagy tekintetű, tanuk, és az ország előtt esmeretes. ”24 Hasonló módon fogalmaz a Bereden élő Baloghy Lajosról, aki országgyűlési követ is volt, kiváló szónok, hazaszeretetéről híres „és a Literatúránknak is barátja. ”25 Az egykori ecsegi plébános, Baranyi János is „olvasott férjfiu” volt.26 A litkei plébánosról is ezt jegyezte fel: „példás és tudós férjfiu”.27 Rimócon korábban Madarassy Ferenc volt a plébános, akiből püspök lett, s aki „mélyen olvasott férjfiu”.28 Szőllősön (Mátraszőlős) „parochiális házi könyvtár” található.29 Hasonlóan fogalmaz a Kishartyánban birtokos Bay Ferencről, aki „mély tudományú, nagy törvénytudó” volt. Majd így folytatja: „ezen hazáját igazán szerető, tanuk férjfiúnak, a kivel sokszor nemes társalkodásom vök”. Halálára Mocsáry egy emlékverset írt, amit kö­zöl is a monográfiájában.30 Bár nem Nógrádban élt gr. Teleki József, de a sziráki Teleki kas­tély bemutatásánál minősíti őt: ’’mély tudományú és igaz Hazafi vök.”31 32 A varbói 20 MNV. 1. k. 195. 21 MNV. 1. k. 225. 22 MNV. 1. k. 219. 23 Uo. 24 MNV. 1. k. 221. 25 MNV. 1 k. 223. 26 MNV. 1. k. 228. 27 MNV. 1. k. 267. 28 MNV. 1. k. 276. 29 MNV. 1. k. 296. 30 MNV. 1. k. 257-259. két sor a verséből: „Él!- s éljen a szívben, nagyoknál s a jóknál/ él a tudományhoz s erköltshöz hajlóknál.” 31 MNV. 1. k. 294. 32 MNV. 1. k. 368. 178

Next

/
Thumbnails
Contents