Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Bevezetés - Várkonyi Gábor: „Őrszavak” – R. Várkonyi Ágnes emlékére
oly nagy hatást gyakorló historizmus „személyiség-kultuszát”, de az egyéni kvalitások elismerése mellett pontosan tudta, hogy mennyire káros, ha az egyént kiemelve környezetéből tesszük kultusz tárgyává. A magyar történelemszemlélet sok torzulása éppen ebből a hibából ered. II. Rákóczi Ferenc az ő szemszögéből nem szabadságharcos, hanem államépítő volt. „Rákóczi állama”, ahogy sokszor hangsúlyozta, valós és lehetséges alternatívát kínált az Oszmán Birodalom szorításából kiszabadult Magyar Királyság számra. Történészi hitvallásának másik nagyon fontos talpköve európaiságunk, az európai politikai összefüggésrendszerbe, kultúrába való beágyazódottságunk hangsúlyozása. Az erdélyi fejedelmek, Bethlen Gábor, a két Rákóczi György vagy Apafi Mihály és II. Rákóczi Ferenc politikai törekvései értelmezhetetlenek az európai kapcsolódási pontok feltárása nélkül. De Pázmányt, Zrínyit vagy Wesselényi Ferenc nádort sem látjuk helyesen, ha figyelmen kívül hagyjuk mindazokat a hatásokat, amit Európa a kultúrában, a politikai gondolkodásban a kora újkorban képviselt. Várkonyi Ágnes, a történészek közül egyedüliként, hihetetlenül érzékenyen fordult a szimbólumok világa felé. A mindenkori gondolkodást meghatározó egyetemes európai szimbólumrendszer feltárása, magyarországi jelenléte és használata szinte minden művében jelen van. Zrínyi és a tenger, a sírás kultusza és Kemény János, a pelikán a fiaival, az idő szimbolikája, Mars és Vénusz „tár- salkodása”... - minden egyes itt felsorolt tematika vagy szimbólumrendszer mögött rejtett tartalmak, történelmi értelmezések garmadája bomlik ki műveiben. A kora újkori államelméletek labirintus metaforáját történészi hitvallásába is beemelte: „Ma már nyilvánvaló, hogy a végtelenbe nyíló emelkedés folyamata a múlt század álma volt, és labirintusokból keresnek kiutat az emberek. ” A társadalom, a szimbólumok világától egyenes út vezetett a természet világához. A történeti ökológia szemléletmódjának, módszertanának és filozófiájának befogadása, majd hazai elterjesztése nem egyszerűen kitérő volt az addigi történészi pályafutásában, hanem ennek a pályának szerves része. A történelmet a maga összetettségében vizsgáló tudós törvényszerűen érkezett el arra a pontra, ahol már a természeti környezet és a társadalom kölcsönhatását is vizsgálni kellett. A székely falutörvények „megmaradásunkra való” kifejezése a mindenkori fenntarthatóság, a társadalom és a környezet egyensúlyát szem előtt tartó magatartás példája lett. így születtek meg azok a munkák, amelyek a „környezet és végvár” kapcsolatát vizsgálják, vagy a „tudós asszonyok”, akiknek „megszólaltak” a füvek, és egyszerre kitárult a házi patikát fenntartó arisztokrata hölgyek környezete, ahol a gyógyítás egyszerre zajlott a tanult orvosok és az évszázados tapasztalatokat hordozó füvesemberek szintjén. Lehetetlen számba venni Várkonyi Ágnes életművét, és talán még nehezebb előszámlálni azokat a munkákat, amelyeket az ő tanítása, példamutatása inspirált. Tanítványai úgy őrzik egy-egy gondolatát vagy megjegyzését, mint „őrszavakat”. A kora újkori nyomtatványok utolsó sorában a szedő a következő oldal első szavát is kiszedte, hogy a könyvkötő véletlenül se vétse el a lapok sorrendjét. „Őrszavak”, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy nincs egytényezős történelem. Azon a bizonyos téli utazáson számtalan hasonló gondolat közepette suhantunk, szánkóztunk át a Vértesen, városon, falvakon, eszünkbe sem jutott a téli zimankó, észrevétlenül futott el az idő. Csak Pannonhalmán tértünk vissza a téli valóságba, amikor az autó egyszer csak megfeneklett a mély hóban az apátsághoz vezető utolsó emelkedőn. Úgy vontattak fel minket, de az előadás időben elkezdődött. 12