Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)

Történelemtudomány - Komjáti Zoltán Igor: Amikor az ellentétek kiéleződnek…

Ebeczkyt így kiabálni: „...Vári, ördögadta, kutyalelkű gyilkos, majd megtanítalak!...’’ Mikor pedig a házából vitték el másnap a várba, a tanú ott is jelent volt, és hallotta, hogy Ebeczky ezt kiáltja a hajdúknak: „Olyan kutyáért hurcoltok engemet ki házamból!’’, és még sok „...rút, ocsmány beszédekkel szitkozódott...” Ebeczky, de ezekre már a tanú nem emlékszik. Jó tanúnak mondja a „tiszttartó Urat”. 23. tanú: Vadászi János, 34 éves Minden kérdésre azt mondja, hogy nem tud semmit („...de interrogata se nihil scire diát...”). 24. tanú: Báthori András, 32 éves 1. pontra: a tanú jelen volt a pincében. Szerinte veszekedésre azért került sor, mert Ebeczky, Kubinyi László és Bélteky egymással beszélgettek, és Ebeczky dicsérni kezdte a lovát, de a két másik személy nem volt egy véleményen vele, erre durván kötözködni kezdett a nemesember Béltekyvel, mire kivezették a pincéből. 2, pontra: a tanú bent maradt a pincében, így a kinti szitkozódást nem hallotta. 3.. 4.. 5. pontra: nem tud semmit. 6. pontra: a tanú még akkor látta lóháton és kivont puskával Ebeczkyt, mikor még Bélteky és Kubinyi messze jártak a kaputól, valahol a vár alatti malom táján. Ebeczky lo­va kantárját keményen fogta ifjabb Márton Nagy István, és amíg tartotta, addig a két em­ber is odaért a lovashoz. A tanú gondolta, hogy baj lehet abból, ha a két felbolygatott ide­gtű ember túl közel kerülne egymáshoz, és ezért óvatosan közelebb húzódott Ebeczkyhez. Kubinyi is vélhetőleg erre gondolhatott, mert ő meg Béltekyhez húzódott közelebb, hogy megakadályozhassa a bajt. Bélteky nádpálcával a kezében egyre köze­lebb ért a lovashoz. Ekkor a tanú látta, hogy baj közeledik, és megpróbálta rávenni Ebeczkyt, hogy menjen arrébb, de ugyanakkor Béltekyt is megpróbálta eltolni onnan. Ebeczky azt kiáltotta kétszer is Béltekynek, hogy nehogy a közelébe menjen, mert agyonlövi. Bélteky megállt, de a mögötte levő szolgák Ebeczky lova mögé kerültek, és le­rántották a nyeregből. A tanú szerint ekkor sült el a puska, és akkor valaki rávágott egyet Ebeczkyre is, de azt nem tudja megmondani, hogy ki volt az. 7. pontra: Bélteky Pál sem a puska elsülése előtt, sem azután nem vágott rá Ebeczkyre a nádpálcájával, mert szorosan fogták őt is. 8. pontra: semmit sem tud. 9. pontra: a tanú látta, hogy idősebb Márton Nagy István baltával fejbe vágta Bélteky Pál szolgáját, és azt kiabálta: „...Elég már, bestye lélek k* fiai, elég!...” 10. pontra: semmit sem tud. 11. pontra: Bori Ferencet, a társát, vallja és gondolja jó tanúnak. 25 * 25. tanú: Bori Ferenc, 30 éves 1. pontra: a tanú jelen volt a pincében, és elmondja, hogy a mulatozás hosszú ideig tartott. Ebeczky, Kubinyi és Bélteky egymással beszélgettek. Ebeczky Menyhért dicsér­te egy eladott kancalovát, amire a másik két személy „... rendes discursus szerént való vá­laszt adtanak...” neki. Hirtelen Ebeczky rámordult Béltekyre: „...De, kapitány, csak egy bvad sincsen valamire való, ollyan, az ki kapitánynak való volna!. ..’’A tanú megjegyez­te, hogy Ebeczky már a pincében előzőleg is sértegette Béltekyt, amit az alkapitány fi­gyelmen kívül hagyott. De erre a legutóbbira már Bélteky is kezdett mérgesnek látszani, 98

Next

/
Thumbnails
Contents