Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)

Természettudomány - Hír János: Összefoglaló beszámoló a 2004–2013 között folyó litkei őslénytani ásatások eredményeiről

M. lappi (Mein, 1958), korai miocén, MN5 M. gaülardi (Mein, 1970), középső miocén, MN7/8 M. neogrivensis (Mein, 1970), középső miocén, MN7/8 M. crusafonti (Mein, 1970), késő miocén, MN9 M. thaleri (Mein, 1970), késő miocén, MN 14

Valamennyien nagyobb termetűek, mint a M. dehmi. A differnciáldiagnózist De Bruun et al (1980) dolgozták ki. Mindezidáig M. dehmi Magyarország területén nem fordult elő, de ismert Ausztria korai miocén képződményeiből:

M. dehmi, Oberdorf, MN4, De Bruun (1998),

M. aff dehmi Obergänserndorf és Teiritzberg, MN5, Daxner-Höck (1998).

Egy nagyméretű Miopetaurista sp. ismert a hazai késői középső miocén és korai késő miocén korú lelőhelyekről: Felsőtárkány 3/2, MN7/8, Hír (nem publikált adat), Rudabánya, MN9, Kretzoi & Feifar (2005).

Familia: Gliridae Thomas, 1897 Subfamilia: Bransatoglirinae Daams & De Bruun, 1995 Genus: Paraglis Baudelot 1970

Paraglis astaracensis Baudelot, 1970

Anyag és méretek (mm)

lelőhely:

leltári szám MMP:

pozíció:

L:

W:

ábra:

Litke 1.

2012.195.

M2

1,62

1,75

9

Leírás. Erősen kopott szubszenilis példány. A konkáv rágófelszín kontúrja négyszögletes. Hét fő redő (anteroloph, protoloph, anterior extra redő, anterior centroloph, posterior centroloph, metaloph, posteroloph). Linguálisan valamennyi kapcsolódik az endolophhoz. A redők labiális vége többnyire egymáshoz ér, csak az anterior centroloph esetében izolált a redő labiális vége (a szomszéd redőktől sekély bemetszések választják el). A posterior centroloph és a metaloph között egy rövid járulékos redő található a labiális oldalon.

Kommentár. A Bransatoglirinae alcsalád rétegtani elterjesése igen széles. A késő eocén MP17 zónától a késő miocén elejéig (MN9 zóna) fordult elő. A csoport rendszertani revízióját a közelmúltban Freudenthal & Martin-Suarez (2007) végezték el, akik újra érvényesnek fogadták el a Paraglis (Baudelot, 1970) genust. Meglátásunk szerint ezt a rendszertani átcsoportosítást alkalmazni kell a közép-európai Bransatoglirinae leletek esetében is.

Az MN4-MN5 és MN6 zónák faunáiban két fajuk élt, a Bransatoglis cadeoti és a Paraglis astaracensis (Daams, 1999). Az utóbbi faj egészen a korai pannonig (MN9) előfordul. A litkei lelet meghatározásánál a B. cadeoti kizárható, mivel méretei lényegesen nagyobbak.

A B. infralactorensis, B. cadeoti és P. astaracensis fajok méreteinek összevetését SCHÖTZ (2002) közölte.

Bransatoglis és Paraglis előfordulások Ausztria, Szlovákia és Magyarország területén:

B. fugax, Oberdorf, MN4, De Bruun (1998)

253