Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)
Történelemtudomány - Balogh Zoltán: Mozaikok Salgóbánya történetéből
A Salgóbányai Levente Alosztály meghívója műkedvelői előadására (DBM Művelődéstörténeti gyűjtemény Ltsz: 80. 12.) bolával egybekötött táncmulatság rendezésére kért engedélyt a rendőrségtől. 1938 hús- vétján a Salgóbányai Oltáregyesület kultúrszakosztálya rendezett műkedvelő előadással egybekötött táncmulatságot. Az előadáson Mikszáth Szent Péter esernyője c. regényének színpadi változatát mutatták be. „A salgóbányai elit és munkástársadalom már számtalan esetben megmutatta, hogyan kell a különféle irányú, végeredményben nemzetünk javát szolgáló nemes és ideális mozgalmakat önzetlenül szolgálni. ” - méltatta a helyi sajtó a rendezvényt. Az 1940. február 3-án, szombaton a salgóbányai olvasókör összes helyiségében este 8-tól reggel 6-ig tartó műkedvelő előadással egybekötött táncvigalom rendezésére kért engedély a korszak nehézségeire is rámutat. A színre kerülő 3 egyfelvonásos mű szövegkönyvét a Vármegyei Iskolánkívüli Népművelési Bizottságnak kellett engedélyezni. Pedig a 3 művet a VKM műkedvelő előadásnak alkalmasnak nyilvánította, és az 1940. évi Kókai-féle árjegyzékben szerepelt is. A 3 előadás a következő volt: Kútágasra száll a kakas, Agglegények főző vizsgája, A szerelmes suszter. Az előadás azonban anyagi hasznot nem hozott, sőt ráfizetéses volt, mert a 179 pengő bevételt az engedélyek, előadási jog, díj, vigalmi adó, költségei teljesen felemésztették, pedig 300 db meghívót küldtek szét. 1941. december 25-én a Salgóbányai FC műkedvelő előadással egybekötött táncmulatságot rendezett az olvasókör helyiségeiben, amelynek bevételét a Vöröskereszt javára ajánlották fel. Az előadáson Alföldy Géza Vihar a havasokban c. irredenta színművét mutatták be. Az olvasókör helyiségeiben mutatkoztak be a salgói iskolások a karácsonyi és év végi színielőadásokon. Az ifjúság hazafias és vallásos nevelését szolgáló levente és cserkészegyesületek szintén igénybe vették az olvasóköri helyiségeket. Mindig nagy ünne181