Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)

Múzeumtörténet - Patay Pál: Hat és fél év a Palóc Múzeumban

- Ugye, akar itt szőlő alá rigolérozni? - kérdeztem.- Dehogy akarok! - volt a kurta válasz.- Pali bácsi, csak akkor kapok pénzt az ásatáshoz, ha maga azt mondja nekem, hogy rigolérozni fog.

Értelmes ember volt, a háború előtt községi bíróságot is viselt, egyből elértette, mit akarok.- Hát persze, hogy telepítek szőlőt! - mondta.

Ment is a levél a MMOK-hoz: „Tudomásomra jutott, hogy Veszelovszki Pál a régóta ismert bronzkori lelőhely, a benczúrfatvi Majorhegy lábánál lévő kertjében szőlőt akar telepíteni és ezért annak földjét mélyen át akarja fogatni stb., stb. ” Meg is kaptam a pénzt egy rövid ásatáshoz, amit el is végeztem (1951. XI. 16-21.) Majd 1952-ben is visszatértem Benczúrfalvára (III.20-27). Szereztem is a kiállításunk számára jó leleteket. Azt is megállapítottam, hogy a bronzkori település a domb lábánál teraszos szerkezetű volt.

A nógrádkövesdi vasútállomás melletti domb csúcsán 1952 novemberében vízvezeték hálózat tartályát kezdték építeni. Jelezték is nekünk, hogy sírokra találtak. Egy kelta és négy honfoglaláskori magyar sírt érintett a munka. Amit nem bolygattak meg, azt feltártam (XII. 1-3.). A tartályhoz szolgáló vezeték számára ásott árokban úgyszintén jöttek elő sírok, valamint neolitikus gödrök. Evégből még többször is ki kellett mennem Nógrádkövesdre (1953. II. 5., IV. 21-24, X. 5-7.). Itt 17 szkíta sírt tártam fel. Az ásatásról - korszakokra bontva - három közleményben számoltam be.6

Az egyik kiszállásom során egy közelemben dolgozó ember énekére figyeltem fel. (De ez már nem régészet, hanem folklór.) A jól ismert „Ki tanyája ez a nyárfás” kezdetű nótát dúdolta, csak a kor hangulatának megfelelően megváltoztatott szöveggel:

Ki tanyája ez a nyárfás?

Tied, meg az enyém, elvtárs!

Ha visszajön a gazdája,

Mehetünk a bús....-ba.

Egyébként ennek az ásatásnak az alapján ismertem fel, hogy a dombvidéken letelepült X. századi magyarság temetkező helyül a dombok csúcsát választotta. Ez késztetett arra, hogy megkeressem az egyházasgergei Sírmányon a Nyáry Albert által 1906-ban már ásott temetőt.7

Ez a vállalkozásom azonban az 1953. április 9-i próbaásatásomon nem vezetett eredményre.

Erdész Sándor, a falujának múltja iránt érdeklődő bujáki ember a Tarisznyaparton (Kerekdombon) talált bronzkori bögréket adott át nekünk. Ki is mentem a lelőhelyet megtekinteni. De megfordultam a középkori várban, meg az alatta elhúzódó völgyben lévő SZOT üdülőben (egykori vadászházban) is. Beszédbe keveredve az üdülő vezetőivel, felmerült az a gondolat, hogy a tarisznyaparti leletekből rendezzünk be itt egy kis kiállítást. Ezt meg is tettem. Sajnos idővel a szalmával fedett épület a tűz martaléka lett, és az ott kiállított tárgyak elpusztultak.

6 Patay Pál: Szkíta leletek a nógrádi dombvidéken. FolArch VII ( 19551 61-74. - U.ő. Újabb kőkori és kelta leletek Nógrádkövesden és a nógrádi dombvidéken. Arch.Ért. 83 (1956) 186-190. - U.ő. Adatok a nógrádi dombvidék X-XL századi településtörténetéhez. Arch. Ért 84 (1957) 58-65.

7 Nyáry Albert: A lipta-gergei magyar temetőről Arch.Ért 26. (1906) 276-278.

16