Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2012 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 36. (Salgótarján, 2013)
Múzeumügy - Szirácsik Éva: A Nógrád megyei muzeális intézmények pályázati fejlesztései (200-2013)
NEOGRAD 2012 • A DORNYAY BÉLA cJJl .MÚZEUM ÉVKÖNYVE XXXVI. és képzési szerepe a múzeumainknak. Többféle oktatási és képzési program valósult meg az óvodás kortól a középiskolás, sőt a felnőtt korosztályig, ami számos formában segítette az élethosszig tartó tanulást. Pályázataink révén elsősorban olyan komplex múzeumpedagógiai program jött létre az ahhoz szükséges infrastrukturális háttérrel, amely az egész múzeumi szervezetet érintette, s amely a további múzeumpedagógiai foglakozásokat lehetővé teszi. A könyvtárfejlesztési pályázatunk pedig nagy segítséget nyújthat kutatóink számára. Az Európai Uniós pályázataink mellékes, de igen fontos hozadéka volt a műtárgyak nagyfokú revíziója, digitalizálása, közzététele interneten és bemutathatóságuk biztosítása a múzeumokba látogató nagyközönség számára, ami a korábbiakhoz képest léptékekkel nagyobb számú műtárgyat érintett. Ennek nagyságát jól érzékelteti, hogy például a Pásztói Múzeum valamennyi műtárgya ilyen módon feldolgozásra került, vagy a Nógrádi Történeti Múzeumból koordinálva a négy múzeum szakkönyvtárának teljes állománya interneten elérhetővé vált a katalógusok szintjén. ÖSSZEGZÉS A korábban nem tapasztalt forráshiánnyal küzdő múzeumi szervezet 2009-től beadott pályázatai nagy szerepet játszottak a muzeális intézmények szakmai működésében. A nagyarányú, félmilliárd forintnyi pályázati fejlesztés mindösszesen harminc szakemberre és néhány nem szakmai munkatársra hárult, miközben a napi szakmai és adminisztratív feladatokat is el kellett látni. Részben ezeknek a pályázati fejlesztéseknek is köszönhető, hogy a muzeális intézményeink több szakmai elismerésben is részesültek. A Nógrádi Történeti Múzeum, a mai nevén a Dornyay Béla Múzeum 2010-ben és 2012-ben is kiérdemelte a Múzeumok Majálisán a rangos szakmai bírálóbizottság elismerését. A Palóc Múzeum munkáját 2010-ben a Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület Kismúzeumi Tagozata díjazta. A Pásztói Múzeumot pedig 2009-ben a „Legjobb múzeumpedagógiai kezdeményezés” kategóriában nívódíjjal tüntették ki, illetve a Múzeumok Majálisán 2012-ben vehettek át oklevelet a múzeum szakemberei. Mindenesetre a pályázatkiírók megtisztelő támogatása már önmagában is a múzeumi szervezet szakmai munkájának és az ott dolgozó szakembereknek az elismerése is volt. A Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet megszűnését követően a muzeális intézmények költségvetése lényegesen javult a normatív finanszírozás növekedésének köszönhetően. Noha az új rendszerben a pályázati támogatás nem számít szinte kizárólagos lehetőségnek a szakmai munka véghezvitelére, mégsem hanyagolható el jelentősége. 49