Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2012 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 36. (Salgótarján, 2013)
Irodalomtörténet - Handó Péter: Hagyatékból szerkesztve. Adalékok Marschalkó Zsolt (1962–2008) Viking című posztumusz kötetéhez
NEOGRAD 2012 • A DORNYAY BÉLAJvL »MÚZEUM ÉVKÖNYVE XXXVI. tolás miatt. Szentendrén a beküldött kéziratot nem őrizték meg, nyomtatott változata nem maradt fent. Tudomásunk szerint csupán az általunk használt fájl létezik belőle, ezért egyetlen „változatként” kezeltük. Arra vonatkozóan pedig, hogy a 2008 márciusban született iskoladrámát tartalmazó fájlra 2009 májusában miért kellett ismételten rámenteni, magyarázatként szolgálhat, hogy a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet számítógépének a rendszere összeomlott, winchesterét újraformattálták, így az időpontváltozás egy másolási gyakorlat következményeként jött létre. A Viking keletkezése és szerzője 2008. április 3-ra virradólagos halála között kevesebb, mint két hét telt el. Utolsó éveiben többször is fáradtságra panaszkodott édesanyjának, környezetének, s egy alkalommal nekem is, amit 2008. április 4-én született Dolgozott és élt (NógrádMegyei Hírlap, 2008. április 5., 5. oldal) című nekrológomban felidéztem. Az iskolai tanítását követően általában pihent vagy sétált - már csak önmagában dolgozott. A Vikinget tekinthetjük nem csak az utolsó, hanem - a fentebb már említettek miatt - a tizennyolcadik színpadra szánt művének. A tálentum és a Piktor majdani összevetése eredménye és az erdélyi pályázatra írt anyaga, valamint az Ostromállapot (1991) című kötetben szereplő három monodráma számontartásának bizonyítása változtathat azon, hogy egy-öt mű-e az, amely pillanatnyilag címében is ismeretlen előttünk. Ennek tisztázása mindenképpen egy következő kutatás tárgyát kell, hogy képezze, hiszen Marschalkó Zsolt - a tőle megszokott önzetlenségével - ebben már nem siethet segítségünkre. Elhajózott. Vikinggel a tarsolyában, Kharón ladikján. IRODALOMJEGYÉK Marschalkó Zsolt: Holdkirály. B-Humanitas Stúdió. Salgótarján, 2003. Marschalkó Zsolt: Kaméleonidász. Balassi Bálint Könyvtár. Salgótarján, 1994. Marschalkó Zsolt: Nő és férfi. Keretjáték a 2005. évi Madách-ünnepséghez. 2004. In: Balassagyarmati Honismereti Híradó. A Madách Imre Városi Könyvtár évkönyve, 27. (2005) 10—12., 18—22. Marschalkó Zsolt: Ostromállapot. Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár - Balassi Bálint Asztaltársaság. Salgótarján, 1991. Marschalkó Zsolt: Viking. Rím Könyvkiadó. Budapest, 2012. 305