Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2012 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 36. (Salgótarján, 2013)
Irodalomtörténet - Handó Péter: Hagyatékból szerkesztve. Adalékok Marschalkó Zsolt (1962–2008) Viking című posztumusz kötetéhez
NEOGRAD 2012 • A DORNYAY BÉLA JUL ^MÚZEUM ÉVKÖNYVE XXXVI. Ismerte és számon tartotta a kortárs irodalmi áramlatokat, de egyik mellett se kötelezte el magát. Nem volt kísérletező típus. Ragaszkodott a kristálytiszta beszédmódokat igénylő és biztosító hagyományos struktúrákhoz, nyelvi és esztétikai megoldásokhoz. (Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kötetben olvasható öt színdarab.) Szeretett tudatosan vállalt szerepek, formák mögé bújni. Líráján belül is hangsúlyos részt képeznek a parafrázisok8. A szerepek felöltésének képessége pedig a legfőbb hivatásának tekintett drámaírás elengedhetetlen feltétele. Marschalkó Zsolt Viking című posztumusz kötete öt - nevével fémjelzett kötetben eddig meg nem jelent -, színpadra szánt művét tartalmazza. A válogatás során kiindulási alapot jelentett az a fájlállomány, amelyet 2009 augusztusában adott át Hidasi Mónika, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet könyvtárosa, a Palócföld folyóirat leköszönő titkára, aki mintegy másfél évtizeden keresztül Marschalkó Zsolt kéziratai elektronikus formába történő átültetését végezte, valamint az a hat floppy, amelyet Marschalkó Elemérné, az édesanya bocsájtott 2011 júniusában Kupcsulik Ágnes és e sorok írója rendelkezésére. Kutatásaink során ezek korábbi publikációkkal, töredékben maradt gépiratokkal való összevetésére került sor. A tematikus adókon látható természetfilmek valós felfogásának elemzése néhány jellemző példa alapján. In: (2005) Elektronikus kézirat. (Konzultáns: Bényei Judit) Hangoskönyvek a Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtárban. (1990) Salgótarján: Balassi Bálint Megyei Könyvtár. Terjedelem: 37. p. Madách-, Mikszáth-, és Balassi művek a zenés színpadon. In: (1992) Gépirat. Terjedelem: 22. p. Salgótarján: Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Helyismereti részleg. Mátrai képek. Fejezetek Nógrád megye zenetörténetéből. (1989) Salgótarján: Balassi Bálint Megyei Könyvtár. Terjedelem: 35. p. - Mátrai képek I. Fejezetek Nógrád megye zenetörténetéből. Palócföld, 24. évfolyam 1990/5. 59-71. p. - Mátrai képek II. Fejezetek Nógrád megye zenetörténetéből. Palócföld, 24. évfolyam 1990/6. 33-41. p. Nógrád a zenés színpadon - vázlat. In: (é. n.) Gépirat. Terjedelem: 6. p. Salgótarján: Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Helyismereti részleg. Róna Frigyes és a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar. In: (2005) Szakdolgozat. Terjedelem: 48. p. Salgótarján: Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Helyismereti részleg. Zenei írások a nyolcvanas évek nógrádi sajtójában - vázlat. In: (1990) Gépirat. Terjedelem: 16. p. Salgótarján: Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Helyismereti részleg. A Vándor az óceánnál című kötetében egy egész ciklust szentel a parafrázisoknak. Az ezt követően született Ballada a józanságról (Két ballada Villonnak pályázat.doc fájl tartalmazza), Ballada a szkarabeusz-piramisról (In: (2005) Palócfold, 51. évfolyam 2005. Költészet napi kül- önszám 176. p.) című versei is ide sorolhatók. 295