Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2012 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 36. (Salgótarján, 2013)
Történelemtudomány - Komjáti Zoltán Igor: Félesélyes jóvátétel? A füleki végvári katonák által a civil lakosságtól erőszakkal megszerzett javak visszaadásának problémája Koháry István főkapitányságának idején (1667–1682)
NEOGRAD 2012 • A DORNYAY BÉLA J1 JV1ÚZEUM ÉVKÖNYVE XXXVI. Szilágyi Péter mezőtúri jobbágy íratta meg Füleken lakó földesurának, Kiss Péternek, hogy fiileki katonák 16 ökrét hajtották el Kecskemét mellől.20 Szelepcsényi György érsek is mélykúti jobbágyaitól értesült egy emberrablásról.21 A nemesek nem is mulasztották el kárukat jelenteni a felső szerveknél. Például Fáy László sertéseinek haszontalan elpusztítása miatt kereste fel levélben Eszter- házy Pál bányavidéki főkapitányt.22 Egy másik nemes, Bossányi Miklós is feljelentette Koháry egyik katonáját, Kiss Andrást, aki a nemesember szarvasmarháit már többször elhajtotta.23 Széchényi György is valóban eljuttatta feljelentését Koháry feletteseihez. 1668-ban az Udvari Haditanácsnak írt a tavankútiak ügyében, kérve, hogy a körülbelül 100 végvári katona által elrabolt marhákat, lovakat és elhurcolt embereket bocsáttassa vissza Koháryval.24 A kalocsai érsek három évvel később 20 MNL-OL C 1276. tekercs. Na 12 712. (Sabb, Koháry-család levéltára, Pars V.) Szilágyi Péter levele Kiss Péternek (Kecskemét, 1676. szeptember 22.) 21 MNL-OL P 2257. 667. egység. 7. tétel. B. föl. 208—209. (Koháry István (1649—1731) levelezése) Szelepcsényi György levele Koháry Istvánnak (Bécs, 1667. július 19.) 22 MNL-OL C 1297. tekercs. Ne 15 977a. (Sabb, Koháry-család levéltára, Pars V.) Fáy László levele Esterházy Pálnak (Fülek, 1681. december 15.) 23 MNL-OL C 1059. tekercs. Ne 4872. (Sabb, Koháry-család levéltára, Pars V.) Esterházy Pál levele Koháry Istvánnak (Nagyszombat, 1673. november 3.) 24 MNL-OL C 1276. tekercs. Ne 12 704. (Sabb, Koháry-család levéltára, Pars V.), Széchenyi György érsek levele az Udvari Haditanácsnak (keltezetlen, de tartalma alapján 1668 július-augusztusában keletkezett): „...Non imo gravj animj sensu reprcsentare cogor qualiter non ita pridem evolutis diebus nonnullj Suae Maiestatis Sacratissimae Praesidiarii milites, circiter centum jn unum congregati, utpote ex Praesidio Fülek, Nicolaus Biro de Szeged Ductor reliquorum Stephanus Zanockj, Altero Stephanus Apponj, & plures alii...Dictorum Prcsidiorum milites nulla sibi data causa visum ex praeconcepta et deliberata solvo modo nocendi voluntates in certum quendam Archiepiscopatus mei Colocensis Pagum Tavankut vocatum, ac ultra ipsam Kaloczam situatum, more hostili irruendo ibidem Quatuor ex miserae plebe trucidarunt, Ducentos et octuaginta boves, item octuaginta Equos afflictae eiusdem locj plebis abegerunt. Praeterea quatuor Subditos meos ex eodem Pago captive secum abduxerunt, quos ad hodiernum usque Diem in Dira detinent captivitate. Proinde Excellentissimas Illustrissimas Spectabiles ac Magnificas Dominationes Vestras obnixe rogandas duxj, quatenus tanta iniuriam miserae et innocenti plebis per annotatos effraenes milites illatas Cordi sibi sumpta Dictorum Praesidiorum Capitaneis serio demandare, quo praefatos milites ad restita ad ablatorum bovum, et Equorum spectant, dictos quatuor meos Subditos ex captivitate sive omni lytrj vel census aliumque exactione liberos dimittant et ne in futurum similia contingerit in severa disciplina perservare facere velit, demandare dignetur. Quam earundem benevolentiam Ego quoque omnibus occassionibus demererj non intermittam... ” 144