Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Történelemtudomány - Nickel Réka: A „Rimai” identitás kialakulása/kialakítása a salgótarjáni acélgyári kolónián
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYE]ULL MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. az utcán, dühbe gurult és a gondatlan család vödrét akár a sorompóig is hajlandó volt rugdosni mindenki szeme láttára, füle hallatára. Hatalmas szégyen volt. Meg aztán fel volt osztva az utca tisztítása lakónként. Makadám út volt, nyáron rendszeresen öntözték. A ház egyik legfontosabb része a küszöb volt, csillognia kellett. Hétvégente a családfők csiszolták, hogy ne legyen kopott. De kb. ilyen szellemiség volt a bányánál és az üveggyárnál is. ”46 A kolónián lakók szigorú büntetésre számíthattak, ha hangoskodtak vagy nem feleltek meg a tisztasági előírásoknak. Legvégső esetben a szabályszegőt eltávolították lakhelyéről és az úgynevezett „dühöngőbe” költöztették. „A dühöngővei kapcsolatban az volt a helyzet, hogy ha két szomszéd összeveszett, bementek a gyárigazgatóhoz panaszkodni, mert volt ilyen fogadónap, amikor lehetett beszélni vele. Aztán kivizsgálták a helyzetet, és aki a vétkes volt, az kikerült a dühöngőbe. Onnan aztán nem jöhettek vissza, csak majd esetleg a fiai, mert ez nem szállt apáról fiúra. ”47 A dühöngő a gyár melletti domboldalon, a Jónásch-telep közelében állt, a többi teleprészhez hasonló, egyemeletes, megfelelő lakhatást biztosító házaival. Természetesen senki sem vágyott oda kerülni. A Kolóniára költözők nagyon hamar büszkeségük és emberi tartásuk alapvető elemeként értékelték, hogy a gyár környezetében hol helyezkedik el a lakásuk és ezzel együtt lakókörnyezetük makulátlan rendben tartását is. Ismét hasonlóságot tapasztalhatunk az Óbudai Gázgyár kolóniájának működésével kapcsolatban, amely jól példázza, hogy mindez a századforduló környéki kapitalista nagyüzemeknél egy kipróbált és jól működő rendszer része volt: „... a kifejeződő gázgyári öntudat a magyarázata annak, hogy minden itt lakó legszemélyesebb érdekének fogta fel, hogy családjának minden tagja megfelelően viselkedjék a lakókörnyezetben is. ”48 A sokat emlegetett sorompókból négy volt a gyár körül,49 mindegyikhez tartozott külön őrbódé és őr is. „A rimamurányi-városrész északon már másik világ. Úgy viszonylik a déli részhez, mint Koppenhága az Angyalföldhöz. Bejáratán sorompó és felírás hirdeti, hogy az innen következő út: magánút. A vállalat magán- tulajdona, s ha neki úgy tetszik, elzárja idegen kocsik és emberek elől. ”50 A fősorompó közvetlenül az acélgyárhoz vezető út elején, a „rámpánál”, a ferences templomnál volt.51 A „rampa”, ami a zagyvarakodóhoz tartozott, fontos határkő volt az itt élők mentális térképén. A másik sorompó az acélgyári iskola mellett, a Salgó útra felvezető közben volt, a harmadik tőle nem messze, „ahol az acélgyári kaszinónak megy az út a Salgó útnál, a volt mészáros háznál, vagy mészárszék46 Részlet a B.B-vel 2008-ban készített interjúból. 47 Részlet az A.A-val 2008-ban készített interjúból. 48 Sz. Bányai, 1996. 47-48. 49 Lásd a mellékelt térképen. 50 Szabó, [é.n.] 236. 51 Lásd a mellékletben közölt képen. 67
